*Harry szemszöge*
Miután a húgom kiment a szobámból, a kis elköszönése után, még negyed órán keresztül feküdtem a puha ágyban. Bámultam a plafont. Mintha arra vártam volna, hogy megnyílik és egy olyan világba csöppenek, ahol minden másképp van. Ahol a húgom nem a húgom. Ahol nem a szeretőm. Ahol nyugodtan lehet szeretni, feltételek nélkül. Ahol semmit sem kell titkolni. De ez badarság. Nem lehet semmit sem csak egy csettintésre megváltoztatni. Sajnos.
Kikecmeregtem az ágyamból és magamra vettem a fehér hoteli köntöst. Jó puha volt és legszívesebben egész nap ebben flangáltam volna. A konyhába érve elkészítettem magamnak egy bögre kávét és kiültem a teraszra. Párizs gyönyörű. Még nappal is. Az kis utcácskák, a szerelmes párokkal teli parkok, a finom és kellemesen hűvös szellők teljesen elkápráztatóak. Már értem, Patrice miért vágyott mindig is ide. Ha lehetne és megtehetném most azonnal ide cuccolnék és ide költöznék örökre. De az nem érne fel azzal, hogy a legjobb barátaimmal járhatom be az egész világot, miközben több millió lánynak és fiúnak okozunk örömöt.
A kávém gőzével szórakoztam. Mintha valami kisgyerek lennék. Felé raktam a kezem. Elfújtam. Élveztem, ahogy a hidegben kirajzolódnak a különböző általam kitalált kis formák. Egy pillanatra még Pat arca is kirajzolódott a párában. Felsóhajtottam és ezzel elüldöztem a kis arcocskát. A terasz ajtó kikattant és Niall jelent meg, kezében Ő is egy kis bögrét szorongatott.
- Jó reggelt Harold. - mosolygott rám, miközben jobb karját átdobta vállaimon.
- Neked is Nialler. Milyen volt az éjszaka? - húzogattam a szemöldökömet. Érdeklődő ember vagyok. Tényleg tudni szeretném...akkor is ha tudom, hogy fájni fog amit ki mond majd száján.
- Fenomenális! Egyszerűen lenyűgöző. El sem hiszem Harry...- ingatta meg érthetetlenül jobbra-balra fejét a szöszi fiú. Haja össze-vissza állt, arca kipirosodott, szeme pedig a boldogságtól úgy csillogott, mintha egy gyémántba néztem volna bele nagyon mélyen.
- Annak örülök. Gratulálok még egyszer. De előre szólok, hogy a házas élet már kemény ám! Patrice jó sokat fog főzni, te pedig majd elhízol, és nem fogsz fürdeni. - mondtam nevetve. Már nem emlékszem melyik filmben, de ez volt a sztori. Az esküvő után az érzelgős szerelmes párból, lepukkant csöves páros lett. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Patrice melegítőben, csomókban álló hajjal odavágja a krumpli pürét Niall tányérjára. Hangosan nevettem a fantáziálásomon.
- Igen Harry. Hát köszönöm. Imádom, hogy ilyen hülye vagy! Szerinted én elfogok hízni? Pat pedig még főzni sem tud. Te már megint melyik filmbe képzelsz bele minket? - nevetése betöltötte az egész utcát. Lefogadom, hogy a szomszéd szobába, jól kinevették, Nialler hangos hahotázását.
- Már elfelejtettem a címét. De jó kis film volt. - kortyoltam bele a forró koffein adagomba.
Csendben fogyasztottuk a reggelinket, amikor eszembe jutott Christian. Meg kell neki köszönnöm a tegnapit.
- Nekem most el kell mennem Ni. - fordultam oda felé és az erkélyen lévő kis faasztalra raktam a már üres bögrémet.
- Hová mész? - kérdezte rekedtes hangon, miközben beletúrt a szőke fürtjeibe.
- Csak meg kell keresnem az egyik barátomat. - zavartan kapkodtam. Horan pedig még annyira sem értett semmit, mint én.
A fürdőbe vonulva gyorsan megfürödtem és fogat mostam. Belebújtam a fekete szűk farmer nadrágomba és egy KISS feliratú pólót vettem fel hozzá. Nyakamba akasztottam a papírrepülős nyakláncomat és az elfelejtetetlen órát is karomra kaptam.
- Hello Nialler. Majd jövök!
Egy mosoly volt amivel elköszönt.
A lifthez rohantam és benyomtam a földszint gombot. A zene most mélabús volt, megnyugtató és érzésekkel teli. Kedvem lett volna leülni és sakkozni, scrabble-özni, vagy kártyázni egyet a haverokkal a dal hatására. Én megőrültem! - gondoltam magamba és kinevettem a mai napomat. Kiszállva a kis mozgó zene dobozból a konyhára vettem az irányt. Az ajtóra szépen ki volt ragasztva a "Belépni Tilos!" felirat. De nem nagyon érdekelt. Vettem egy nagy levegőt és meglöktem a lengő ajtót.
Az egész hatalmas konyha tele volt emberrel. Pincérnők és férfiak szaladgáltak, a szakácsok főztek és egy dagadt, húsos öltönyös pacák feltett lábakkal az asztalnál ült, szájában valami eszeveszetten drága szivarral. Meg van a főnök. Tekintetét rám szegezte és felvigyorgott. A kezében lévő napilapot az asztalra hajította, lábát levette az asztalról és felém lépkedett.
- Oh Mr. Styles! De régen láttam már magát! Mi szél fújta önt erre felé? Tán nem látta a feliratot? Vagy fuccsba ment a kis karriere és pincérnek állna? - röhögött a bajsza alatt. Sosem találkoztam még ezzel az emberrel, mégis úgy beszélt velem, mintha örök haverok lennénk. Egy kicsit több tiszteletet ha kérhetem.
- Nem uram. A banda tökéletes..én keresek valakit! - határozottan beszéltem.
Felhúzta az egyik szemöldökét és beleszippantott a szivarba, ahogy a füst rám került azt hittem menten asztma rohamot kapok, de szerencsére kisebb köhögéssel megúsztam.
- Na és kit keres? Melyik pincérnőnk tetszett meg magának? - kacsintott rám. Hát ez undorító. Örülök, hogy mindenki úgy könyvelt el, mintha én minden elém kerülő nőt megdugnék. Hihetetlen.
- Nem nőt keresek. Christian-t keresem!
Szeme megakadt egy pillanatra rajtam és egy lenéző pillantással oda mutatott a raktárban éppen pakoló srácra.
- Köszönöm. - bólintottam és Chris-hez mentem.
- Hello! - köszöntem oda neki hangosan.
- Jajj...Szia! - mosolygott rám, miközben éppen egy dobozzal vacakolt.
- Segítsek? - röhögtem ki. Most ő volt a béna, míg tegnap nekem volt két bal lábam.
- Nem kell köszönöm. - végre sikerült neki. - Mit keresel te itt? - fordult felém.
- Én csak megszeretném köszönni, hogy tegnap segítettél! - vakartam meg a tarkóm. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, azok után, hogy a vállán sírtam ki szó szerint a bánatomat.
- Ugyan már kis pajtás! - legyintett egyet kezével. Nagy csend lett leginkább csak bámultuk egymást. Hülye egy helyzet.
- Jaj, majdnem elfelejtettem valamit! - kaptam oda farzsebemhez. - Ezt tegnap nálam hagytad. Szerintem kiesett a köpenyedből, ami még mindig fent van nálam. - adtam át neki egy bőrszíjas karkötőt.
- Köszi. Észre sem vettem, hogy elhagytam. - ráncolta össze a homlokát. - A köpenyért pedig este visszamegyek, mert ha nem lesznek meg a köpeny számok akkor a főnök valakit kinyír. - biccentett oda a lábát újra az asztalon pihentető pasashoz.
Felkacagtam.
- Nem is zavarlak tovább a munkában. Szép napot! - vigyorogtam rá.
- Köszönöm. Neked is. Az ebéd szünetemben lenne kedved meginni velem egy kávét? - nagy hatalmas zöld szemeit.
- Igen. Persze. - bólogattam, majd távoztam a meleg és kajaszagú terepről. Beletúrtam a göndör fürtjeimbe, majd vissza tértem a szobánkba. Niall a konyhában mosogatott éppen, miközben telefonált, ha jól értelmeztem az anyjával. Elmondta neki, hogy megkérte Patrice kezét. Nialler mellé álltam be és míg ő mosogatott és telefonált én addig törölgettem a vizes tányérokat. Hallottam, ahogy Maura örömében felsikít és gratulál a fiának. Én majdnem megsüketültem, Niall pedig pofákat vágott miközben az anyja próbálta magát kontrolálni a túlsó vonalról. Végre letette a telefont.
- Szerintem menj el egy hallás vizsgálatra! - viccelődtem, mire egy nagy kupac hab repült felém. Niall rám fröcskölte direkt a kezét díszítő habokat. Egy ideig vicces volt, de amikor csípni kezdte a szememet, kb én is akkorát sikoltottam mint az előbb a drága anyja. Gyorsan megengedte nekem a csapot, persze röhögve, míg én kimostam a szememet.
- Te vad állat! - törölgettem meg az arcomat egy barna selyem törölközőbe.
- Szerintem menj el egy látás vizsgálatra! - utánozta le hangomat és akcentusomat. Jó hangosan nevettünk, amikor egyszer csak olyan érzés tört rám, mintha elhagytam volna az egyik felemet. Még a hideg is kirázott. A mosolyom, pedig egyszer s mindenkorra eltűnt az arcomról. Horan aggodalmas tekintettel bámult rám.
- Hey! Minden rendben? - nem igazán hallottam, hogy mit kérdez....csak a szájáról bírtam leolvasni amit mondott.
- Nem...tudom. - nyökögtem.
Nialler az ágyhoz vezetett és leültetett a szélére. Se nekem, sem pedig a szöszinek semmi fogalma nem volt arról mi történt. Csak rossz érzés fogott el. Kezembe nyomott egy vízzel teli poharat én pedig egy húzóra megittam az egészet. Letettem a poharat az asztalra.
- Jól vagy? - kérdezte meg nyugtalan hangon.
- Igen. Azt hiszem. Csak egy kicsit megszédültem!
Egy kicsit ameddig lenyugodtam csend volt, majd mobilom csörgése megzavarta. Zsebemből kikaptam az iPhone-t és felvettem.
- Igen? Itt Harry Styles. - mutatkoztam be.
- Jó napot kívánok uram. Itt a Val-De-Grace Military Hospital központja. Az ön húga Patrice Styles? - hallottam meg az idős hölgy hangját. Az adrenalinom az egekbe szökött és felpattantam a kanapéról.
- Igen...igen...az enyém..- dadogtam.
- Autóbalesetet szenvedett. Kérem, ha tud jöjjön be!
Könnybe lábadt a szemem. A húgom. Az én egyetlen húgom.
- Ott..ott leszünk! - letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe.
- Mi van Harold? - állt fel mellém Nialler.
- Siess. Öltözz fel most azonnal! Pat kórházba került.
- Mi? Miért? Mi történt? - tolta le azonnal a pizsama nadrágját és farmerbe bújt.
- Csak annyit mondtak, hogy autóbalesetet szenvedett! - habogtam. A könnyek már mosták az arcomat.
- Mennyire súlyos?
- Nem mondták!!
Még Niall magára rángatott egy pólót és szaladtunk ki a szobából. A lift kínzó lassúsággal ment lefele. Ahogy kiléptem Christian állt velem szemben.
- Hazz! - vigyorgott rám, én pedig még mindig bőgtem. Ahogy ezt észrevette elkomorult az arca.
- Ne haragudj, de most sietnem kell. Patrice-t kórházba szállították! - hadartam le gyorsan, mire Ő leszedte magáról a fehér munkás köpenyt és futásra indult kettőnkkel.
- Nem hagyom, hogy ilyen állapotban akármelyikőtök a volán mögé üljön. - szedte ki Nialler kezéből a kocsi kulcsot.
Szinte feltéptem az ajtót, előttem a kis szöszi beszállt majd behuppantam mellé.
Niall arca hófehér volt, szemei körül a bőre vörösen izzott, könnyek mardosták végig az arcát, egészen az álla vonaláig. Ujjait görcsbe fonta össze az ölébe. Haja még mindig kusza volt.
- Melyik kórház? - kérdezte tolatás közbe Chris.
- Val-De-Grace Military Hospital. - diktáltam le a címet, amiről a telefonhívás érkezett.
- Rendben van!
Százzal mehettünk nagyjából, de még így is túl messzire kellett elmennünk, mire odaértünk már szürkült az égbolt. Christian nagyon jól vezetett és, hogy bontsa a feszültséget bemutatkozott Niall-nek is, bár kétlem, hogy ebből bármire is emlékezne a szöszke.
Leparkoltunk és szélsebesen rohantunk be a kórház lengőajtaján. Odaszaladtunk a recepciós pulthoz.
Köpni, nyelni nem tudtam amikor odaléptünk. Levert a víz mindhármunkat, emellett kettőnk arca könnyekkel volt átáztatva.
- Jó napot hölgyem! Patrice Styles-t keressük! - lihegte Niall.
- Hm. Jó estét kívánok! Még bent vannak a 45-ösben! De oda csak lifttel tudnak menni..- az öregasszony olyan lassan beszélt, hogy azt hittem sohasem ér a mondat végére! Nem lett volna egyszerűbb annyit mondania, hogy 45-ös?!
Loholtunk a liftig. Remegő kézzel, de Nialler-nek sikerült benyomni a 45-öst.
- Nyugodjatok meg srácok! Nem lesz semmi baj! - próbált minket nyugtatni Christian. Ráakartam mosolyogni, hogy aranyos volt a gesztusa de nem nagyon sikerült. Inkább csak egy vicsorgás lett belőle, de hát a szándék a fontos.
Megérkeztünk. A folyosó kihalt volt és csendes. Néhol a neon már alig világított, vagy éppen csak pislákolásra volt képes. Megtaláltak a műtőtermet, vagy kórtermet vagy mit. Leültem egy narancssárga székre és vártunk. Niall körbe-körbe mászkált és csak sírt és sírt, már ajkai is megduzzadtak. A nagy csendet az ablakon kopogó eső cseppek tették kevésbé üressé. Idegességemben a lábammal kezdtem el dobolni, fürtjeim szana-szét állhattak. Ahogy egy könnycsepp lehaladt az arcomon, jött a következő és a következő. Kezemmel az orromat törölgettem és csak az előttem ülő Chris-t bámultam.
Niall felhívott valakit, majd letette.
- Kit kerestél? - kérdeztem aggódva.
- Liam és Sophia is itt vannak Párizsba. Délelőtt érkezett meg a gépük, szóltam nekik, hogy mi történt. Ide jönnek. - úgy beszélt mint aki nem tudja hol van. Csak sétált közben fel-alá és meg sem állt. Egy adott pontot nézett egyfolytában, én már attól elszédültem, ahogy néznem kellett.
- Kérlek ülj le! - szóltam rá, de mintha nem lett volna köztünk. Meg sem hallotta. Felkeltem és vállánál megfogva lesegítettem a székre.
- Hozok neki egy pohár vizet! - kelt fel Christian.
- Nekem is hoznál egyet? - kérdeztem rá, mire ő bólogatással és egy nyugtató mosollyal távozott.
Egy doktor úr kijött a kórteremből, mire Niall rögtön letámadta a kérdéseivel!
- Hogy van? - olyan gyönyörűen csillogtak fel szemei, ahogyan azt Patrice mindig is imádta.
Az orvos válasz nélkül elsétált egy pulthoz, felkapott valami köteg papírt és vissza akart menni a terembe.
- Könyörgöm mondjon már valamit! Mi történt? - kiabált rá idegesen Niall. Az orvos megfordult, majd szólt az egyik nővérnek, hogy mesélje el nekünk mi a van a bent lévő kis hölggyel.
A nővérkén fehér egybe részes szoknya feszül, kis orvosi papucs volt a lábán. Haja copfba volt fogva, és szemüveget viselt.
- Jó estét uraim! Nos, Patrice autóbalesetet szenvedett. Még ott helyben elvesztette az emlékezetét. De odabent minden megtesznek, azért, hogy életben maradhasson!
- Ilyen súlyos a helyzet? - kérdeztem rá.
- Eléggé. Egy kamion rossz sávban közlekedett, a sofőrt pedig még ott a helyszínen a rendőrkapitányságra vitték. Ittasan vezetett.
Niall arca elkomorult. Reményét vesztette. Nem fogtuk fel. Akár el is veszíthetjük. Pont most? Most hogy minden rendben van?
- Miért nem én? - kérdeztem rá hangosan. Ujjaimat hajamba vezettem és erősen húztam azt. - Ez nem lehet igaz! Kérem, mondja meg a doktor úrnak, hogy tegyen bármit...akármit...csak mentse meg nekünk. - kiabáltam.
A kórház ezen szintje üres volt. Nem voltak betegek. Nem volt túl sok mini szoknyában flangáló nővér. Semmi.
Niall térde megrogyik és a földre zuhan. Ott ül tovább. Felsegíteném, de nincsen bennem annyi erő, hogy most felhúzzam onnan.
Chris visszatér. Két műanyag pohár van a kezében.
- Fogd meg ezeket egy kicsit. - adja a kezembe a vízzel teli kis poharakat.
Elfogom őket, míg ő segítőkészen felkapja Niall-t és mellém ülteti. Belekortyolok a vízbe, Nialler pedig lehúzza az egészet.
- Mi történt, amíg nem voltam itt? - súgja oda nekem a megmentőnk. Nem akarja, hogy Niall-t még jobban felizgassák a dolgok.
- A nővér, azt mondta súlyos a helyzet. Harcolniuk kell, hogy életbe maradjon. - szipogom.
Christian megfogja a fejemet és a válla és nyaka közti hajlatába nyomja a fejemet. Ott sírtam tovább. Pont mint tegnap.....csak most más a helyzet...teljesen más. Liam és Sophia megérkezik. Mindkettőnek könnyes a szeme. Ekkor eszembe jut Louis. Patrice és Lou legjobb barátok. Ha elveszítik, akkor Louis, ezt soha sem dolgozza fel.
A kórterem ajtaja újra kinyílik. Az orvos az. Megint. De most már máshogy néz ki. Őszes haja teljesen szét van zuhanva, arcát verejték díszíti, köpenye pedig egy kicsit meg van lógva a válláról. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Nos? Sikerült? - kérdezte meg Nialler. Minden remény ott csillogott a szemében, hangja rekedtesebben szólalt meg, mint általában. Ha Pat most itt lenne, oda menne hozzá és megcsókolná. Átölelné. Soha nem engedné el.
Nagy a csend. A doktor nem felel.
- Bassza meg! Mondjon már valamit! - mordul rá a kis szöszi. Kezével a pulóvere ujját szorongatja. Ami már teljesen meggyűrődött a kezei között.
- Sajnálom! Mindent megpróbáltunk! Csak egyet sikerült megmentenünk. Őszinte részvétem! - nézett bele a kék fáradt szemeivel a szemeinkbe. Sophia, Liam vállára hullott. Niall leesett a székről és összegömbölyödve sírt. Nem fogtam fel.
- Mi az, hogy csak egyet? Hányan ültek abba a kibaszott autóba? - kérdeztem meg aggodalmasan.
- Alapvetően egy ember ült az autóban. Csakhogy.....- nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Nem értettem semmit sem.
- Most akkor mi van? Maga meg miről beszél? - ráncoltam össze a homlokomat. Sophi-ék engem és az orvost nézték. Próbálták megfejteni mi folyik itt.
- Kérem uram, nyugodjon meg. Bár hülyeség, ezt kérnem! Patrice Styles terhes volt. A kislányt megmentettük, de a hölgyet sajnos nem sikerült. - lehajtotta a fejét.
Terhes volt? A női dolgok a naplóban...amiket nem értettem! Mekkora hülye idióta vagyok.
- A kislányt....a kislányt sikerült megmenteni? - ül fel a hideg padlóról Niall.
- Igen.
Tekintete rám tévedt. Összekapcsolódtunk egy pillanatra. Niall felpattant a padlóról.
- A nővér mindjárt kihozza! - mosolyog egy aprót a doktor, majd távozik, hogy levegye a néhol véres fehér köpenyt.
- Vajon kié a gyerek? - bújik hozzám Niall.
- Nem számít. Már semmi nem számít Nialler. Hogy mondjuk el? Hogyan közöljük, ezt akárkivel is? Ott van Louis, aki a tenyerén hordozta Patrice-t. Ott van anyu, Gemma, Maura. A világ aki szerette. Én nem tudom elmondani. Nem. Fel sem fogom. - dadogtam összevissza miközben Liam odajött minket átölelni. Arca vörös volt. Sophia pedig a legjobb barátnőjét veszítette el. Amint egy könnycsepp végig folyt arcán, lecsöppent a folyosó kövére, vagy éppen a cipőjére. A cipőre, amit Pat-tel együtt vettek Malibu-ba.
Csend van. Szar az egész. Nincs értelme élni.
A nővér kilép a kórteremből. A kezében egy fehér pelenkába bugyolált, éppen rugdalózó apróságot tart. Amint közelebb ér, én is és Niall is felpattanunk a székről. Egymásra mosolygunk a könnyeink között.
- Itt van a kis csöppség! Miután egy kicsit ringatták ki kéne tölteni pár papírt a babával kapcsolatban. - mosoly ránk a nő. De látszik, hogy Őt is megviselte minden. Én ilyet még nem éreztem. Darabokra törtem.
- Ki nézze meg először? - kezdünk el tanakodni.
- Én! - szólal fel Sophia. Hangja nagyon lány, arcán egy hosszú csíkban lefolyt a fekete festék.
A nővér átcsúsztatja a kis leányzót Soph kezébe, aki sírva rámosolyog.
- Istenem! - sóhajt fel. - Nagyon hasonlít Patrice-re és gratulálok Niall....apa lettél! - néz rá a szöszire. Felnevetek. Elvesztette a menyasszonyát és most lett egy lánya. Hihetetlen.
Niall megtorpan.
- Menj már oda te hülye! - nevetem sírva.
Odalépeget és átveszi a kislányt. Könnyei a fehér anyagra csöppenek.
- Soha. Érted. Soha nem foglak elengedni! - suttogta oda a picinek.
- Megnézhetem? - kérdezem egy kicsit frusztráltan.
- Még szép! - int oda az egyik kezével, majd leül az egyik sárga székre. Mellé ülök.
Tényleg hasonlít Patrice-re. Bár szeme abszolút Niall-é és csodaszép kéken csillog, a haja barnán göndörödik, ajka csodálatosan rózsaszín, akárcsak Pat-é...volt.
- Gyönyörű kislány! Gratulálok Niall! - mosolygok rá egy kicsit.
- Istenem de jó lenne ha Patrice is itt lehetne. - rogy meg egy kicsit Niall De a kislányt még mindig úgy tartja, hogy semmi baja ne lehessen. - Átölelhetném. Csókot nyomhatnék ajkára. Oh a picsába! - kiált fel.
- Elnézést de vissza kell vinnem a kis hölgyet a helyére. - tér vissza újra a nővér.
Niall puszit nyom a pindurka homlokára és átnyújtja. Kezével megtörli az orrát, majd rám néz és átölel. Erősen ölelem vissza.
A nagy harcban, amit folytattunk már csak ketten maradtunk...egymásnak.
Egy újabb nővér jelent meg papírokkal a kezében. Leült mellénk.
- Mi lesz a kislány neve? - kérdezi meg, miközben szomorúan ránk néz.
Niall rám néz és mosolyog egyet. Tudom mire gondol.
- Patrice! A kislány neve legyen Patrice! Patrice Storan! - mondja ki végül. Meglepetten nézek rá.
Mi? Összevonta a nevünket?
- Rendben. - tölti ki a nő a papírokat. Majd elkomorul.
- Apja neve?
- Niall Horan. - feleli, a nő pedig újra papírra veti.
Nagy csend és a nő csak bámulja a szöszit, majd fájdalmasan megszólal.
- Az anyja nevéhez mit írhatok? - könny szökik a szemébe.
Niall pislog kettőt és egy újabb könnycsepp csurran ki a szeméből.
- Írja át! - mordul fel Nialler. Senki sem érti mit beszél.
- Elnézést. Mire írjam át? - zavarodik össze a nő és már ő is elereszti a könnycseppet.
- Az is legyen apja neve! - bólogat oda neki Niall.
- Hogy mit tetszik? - rázza meg a fejét a nővérke.
- Az is legyen apja neve! - mondja újra.
A nő zavarodva de megteszi, átírja a rublikát.
- És oda mit írjak? - vonja össze a szemöldökét.
- Harry Styles. - mosolyog rám újra Niall. Egy könnycsepp, eközben beszaladt a szájába.
Arcom eltorzul. Szemem könnybe lábad. Óriási könnycseppek marják végig egész arcomat. Hihetetlen.
- Rendben van. Bent maradnak a kicsinél vagy haza mennek? Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezi meg a hölgy.
- Igen! Hozza vissza! Hozza vissza nekem a menyasszonyomat! - sírja el magát Niall. A nővér eddig bírta. Szabadjára engedi az eddig magába tartott kis cseppeket. Végig szaladnak az arcán. Liam a barátnőjét ölelgeti. Én pedig nem tudom mi történik.
- Lenne egy kérésem! - szólal meg végül komoly hangon Nialler.
- Igen?
- Hadd lássam még utoljára! - böki ki. Mindannyian ránézünk. Én is látni akarom!
- Én is szeretném még utoljára megpillantani. - szólok közbe.
A nő feláll. Követjük. Kinyitja a kórterem ajtaját és belépünk a fertőtlenítő szagú helyiségbe. Középen egy ágy helyezkedik el. Zöld anyaggal van letakarva. Megismerem a lilára festett lábkörmöket.
- Magukra hagyom önöket. - megy ki végül a nővér.
Niall óvatosan megmozdítja az anyagot, és meglátom a fáradt, fehér arcot. Kisimult. Nincs rajta a ragyogó gödröcskés mosoly. Szemei le vannak hunyva. Nem látom, ahogy a zöld szemek csillognak, és boldogságot sugároznak. Kezei óvatosan fekszenek a fehér lepedőn.
Nialler megfogja az egyik kezét és apró puszit lehel rá.
- Szörnyen utállak amiért itt hagytál! - nyom egy újabb puszit a kézfejére.
Megtörlöm a szememet. Bár feleslegesen, hiszen újabb zápor önti el.
- Tudod mi a legrosszabb Harold? - néz rám sejtelmesen.
Nem-re ingatom a fejemet.
- Nem...nem mozog a mellkasa. Egyszerűen csak..nem. - iszonyatosan sír.
Ezt sosem akartam átélni. Együtt akartam vele meghalni!
*Két héttel később*
London utcáira sötétség borult. Esik az eső. Mindenki feketében vonul. Mindenki Patrice kedvenc autófajtájával érkezik a temetésére. A hatalmas fekete Range Rover-ek egymás mögött sorakoznak fel. Niall és Harry egymás mellett sétálnak babakocsit tologatva. Benne a kis Pat-tel. Gemma még mindig nem fogta fel, hogy a húgát elveszítette. Csak sír és sír. Kezében egy papír zsebkendőt szorongat és folyton törölgeti az orrát. Haját erősen fújja a szél. Elhunyt húgának a sála pihen a nyakában. Nem akarja levenni. Soha.
Anne és Des egy padon ülnek, egymás vállán sírnak. Elvesztették a lányukat. Akit szerettek. Aki olyan sokat jelentett nekik. Louis romokban hever. Fekete öltönyének a zsebében elrejtett egy fényképet, amin ketten vannak Patric-cel. Csak bámulja az előtte lévő követ rajta Patrice Styles nevével. 1994 február 1 - 2013 november 15. Louis csak azt mondogatja egyfolytában a kőnek, hogy "El sem köszöntél tőlem Tea pajtás. Ott hagytál. Szeretlek"..csak ezt hajtogatja egymás után. Mintha,azt várná, hogy majd Patrice kijön és elköszön tőle. Maura is csak sír és sír. Niall legkomolyabb barátnője volt eddig talán, és most itt hagyta. A kis szöszi barátnőit sosem szerette...egyedül és csakis kizárólag Patrice-t. Pár Directioner is eljött, hogy az egyik példaképétől elbúcsúzhasson. Nem zaklatták azzal a fiúkat, hogy képet csináljanak velük. Részvétet nyilvánítottak, majd fehér rózsákkal halmozták el a sírt. Néhányan egy kis borítékot is leraktak benne az üzenettel, amelyeket sosem tudnak már neki elmondani.
A kőbe csak egyetlen kis mondatot véstek...."Azt, aki tényleg tud szeretni, Angyalnak hívják és te voltál a mi angyalunk" A fiúk aláírásai helyezkednek el alatta.
Anne eltipegett Niall-höz és a fiához. Átölelte őket.
- Megfoghatom? - kérdezte miközben a kis Patrice-re mutatott.
- Még szép! Hiszen te vagy a nagymamája! - biztató mosolyt küldött Niall, a majdnem anyósa felé, aki kivette a picit. Nyugtázta magában, hogy valóban nagyon hasonlít a lányára...az elhunyt lányára. Megölelgette a pici Pat-et, majd visszatette a kocsiba. Megölelte a két fiút.
- Könyörgöm. Vigyázzatok magatokra! - súgta bele a fülükbe, majd az autóba szállva távoztak.
Niall és Harry az immáron közös házukhoz autóztak. A kis Patrice hazafele elaludt, talán egy kicsit őt is megviselte a dolog, még akkor is ha fogalma sincs még mi folyik körülötte. Harry a kiságyba fektette az aprócska kislányt, majd Niall-el leültek a kanapéra meginni egy jó forró teát a fárasztó és szomorú nap után. Mindkettejüknek kell egy kis idő, mire feldolgozzák a tényeket a hőn szeretett lány, akiért mindketten oda voltak...Nincs többé. Nem fogja őket átölelni. Nem fogja megsimítani a már borostás arcukat. Nem fog hozzájuk bújni egy esős vagy havas, hűvös éjszakán. Nem fogja reggel várni őket a finom reggelivel. Nem fog velük veszekedni valamin. Nem fogja velük sétáltatni az édes, most már alvó kislányt. Nem fog az arcukba mosolyogni, ragyogó szemekkel. Nem fogja többé fejbe vágni Harry-t egy párnával. Nem fogja többet hordani Niall pulcsiját. Nem fog többé Louis-sal teás bögrén veszekedni. Nem fog többé Zayn kanlakásán szeretkezni Harry-vel. Nem lesz több díjátadó, ahol megnyerik a legjobb testvér pár díjat. Nem fogja Niall rózsaszirmokkal beszórt lakással haza várni. Harry többé nem fog, Patrice ajtóján bekopogni, aki majd kikiabál neki, hogy "Ki az?" és Harold nem tudja többé azt válaszolni a kérdésére, hogy "Az egyetlened". Patrice már soha többé nem fogja, azt mondani,hogy SZERETLEK.
*2 évvel később...Niall szemszöge*
A kis Patrice már beszél velünk. A hangja ugyanaz, mint Patricé. Már képes magától járkálni és futkosni. Nagyon féltjük Őt, Harry-vel. Ő az egyetlen aki maradt nekünk abból a lányból, akit mindörökké szeretni fogok. Én Őt akartam elvenni. Senki mást.
- Harry, hozd csak ide Patrice-t! - guggoltam le a DVD-kkel teli szekrénnyel. Tudtam mit szeretnék. Bár féltem, mit vált majd ki belőlem.
Harold ide reptette a kislányunkat, majd lerakta a kanapéra. Török ülésbe ült. Göndör, barna haja a vállára lógott. Kékes szemeivel felmérte a terepet.
- Mesét fogunk nézni? - kérdezte meg gügyögve.
- Nem egészen. - válaszolta Hazz és megsimogatta a kis tündérke vállát.
Beraktam a DVD-t a lejátszóba, majd elindult a kis filmecske. Elhelyezkedtem Pat mellé. Harry-vel fogtuk közre.
A kép megingott, majd végül kiélesedett a kép. Patrice az arcomért nyúl és megcsókol, majd aranyosan elmosolyodik. Hiányzik ez a mosoly...nagyon hiányzik.
- Apu? - ráncolta a szemöldökét kis Pat.
- Igen? - szólaltunk meg egyszerre Harry-vel, majd összemosolyodtunk, a lányom kék tekintete rám szegeződött.
- Ki az a néni? Hol van most? Nagyon szép! - nézett rá újra a filmre, ahol már a film nézésnél tartottunk.
- Ő az anyukád Pat. Most éppen fentről vigyáz rád. Tudod...belőle már egy jó ideje angyal lett, akinek gyönyörű fehér szárnyai vannak és csak ránk vigyáz! - mondtam el neki ezt a kis monológot. Hittem benne. Elhittem, hogy talán tényleg lát onnan föntről és vigyáz ránk, hogy ne legyen semmi bajunk.
- Oh. Értem. Tényleg gyönyörű. - csillant fel a szeme.
Harold könnyes szemmel rám mosolygott.
Mindent végig néztünk. A kisebb videók is benne voltak. Mint amikor először járt Londonba és körbe vezettük. Még csak barátok voltunk. Mind végig édesen nevetett és vigyorgott. Fájt, hogy már régen láttam ezt a vigyort élőben.
Jó volt egy kicsit újra átélni őket.
- Harry apu! Egyszer én is olyan szép leszek, mint anyu volt? - nézett fel a pici lány a fürtösre.
- Igen. Mindenképpen! Sőt, már most nagyon hasonlítasz rá! - simított végig a kis arcocskáján.
Pár kép kocka villant még fel, a közös képeink..és Patrice kedvenc London Eye-os képe. Sosem fogom elfelejteni, ahogy megismertem. Ahogy a kedvéért még a teát is megittam, pedig nem is szerettem. Ahogy együtt rohangáltunk végig London utcáin az esőben, vattacukorral a kezünkben.
Örökké szeretni fogom.
NOS HÁT ELÉRKEZTÜNK AZ UTOLSÓ RÉSZHEZ....:( NAGYON SAJNÁLOM MERT IMÁDTAM EZT A BLOGOMAT...DE MÁR KÉSZÜLŐBEN VAN AZ ÚJ SZÓVAL DRÁGÁIM, NEM KELL SOKÁIG AZ ÍRÁSAIM NÉLKÜL MARADNOTOK ;)) KÉREK SZÉPEN MOST MINDENKIT HOGYHA ELOLVASTA AZ FOGALMAZZA MEG EGY MONDATBAN, HOGY MIÉRT OLVASTA, VAGY ÉPPEN MIÉRT SZERETTE A BLOGOMAT...
IMÁDLAK BENNETEKET ÉS KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN SOKÁIG VELEM TARTOTTATOK <3 DE AZÉRT LESZ KINT MÉG EGY ELBÚCSÚZÓ RÉSZ :) PEZ
