Éreztél már úgy, hogy tudod nagy hülyeség, amit csinálsz mégis csinálni akarod. Voltál már szerelmes olyanba, akivel tudtad, hogy a kapcsolatotok bűnös, beteges és hiba, hogy egymásba szeretettek. Mert ha igen, a történetetek egyezik az enyémmel egy kicsit, de biztos vagyok benne, hogy nem teljesen. Kíváncsi vagy, mi lesz ennek a hülye szerelemnek a vége...? Megtudhatod...

2013. szeptember 26., csütörtök

25. fejezet~ (utolsó előtti fejezet)

Átöleltem őket. Boldog voltam. Nem tudom mitől, de az voltam. Valami mégis fájt ott legbelül. Elvesztettem valamit, ami eddig nagy helyet foglalt el bennem. Próbáltam nem törődni az érzéssel, hiszen én voltam az egyik ok, ami miatt az egyik legjobb barátom és a saját húgom összeházasodnak. Patrice könnyei úgy potyogtam, mint őszi éjszakán a zápor eső és Niall szeme is enyhén könnyes lett. Csak bámultuk egymást. A természetes csend, nem volt annyira kellemetlen. Hol a csillagokra, hol az Eiffel-toronyra, hol a szerelmes párra néztem. Ha festő lennék, ezt a pillanatot tutira vászonra vetném...de énekes vagyok és nem festő.
- Kell egy új dal! - zavartam meg a csendet, és hangosan fejeztem ki az új ötletemet.
Pat rám kapta a tekintetét és próbált olvasni belőlem, Nialler pedig hevesen bólogatni kezdett.
Azonnal eszembe jutott pár sor és énekelni kezdtem. Niall gyorsan mellém huppant így mindketten szembe kerültünk Patriccel.
- You're so pretty when you cry, when you cry, wasn't ready to hear you say goodbye, now you're tearnig me apart, tearing me apart, now you're tearing me apart. - énekeltem el az eszembe jutó sorokat. A kis szöszi pedig pár másodperc gondolkodás után folytatta.
- You're so London your own style, your own style and together we're so good, so girl why? Are you tearing me apart, tearing me apart, you're tearing me apart. 
Egy ideig csak dúdolgattuk a ritmus. Pat szeme egyre élénkebben csillogott a hol a Hold hol a kivilágított Eiffel-torony miatt. Majd folytatni kezdtem a sorokat.
- Did I do something stupid? Yeah girl if I blew it. Just tell me what I did let's work through it. There's gotta be some way to get you to want me like befooore...
Abbahagytuk. Nem jutott eszünkbe több minden ebben a pillanatban. De egyet tudtunk, hogy itt még nincsen vége a dalnak.
- Ez csodálatos volt. - motyogta ki. 
Patrice-t mindig minden nagyon érzékenyen érintette. Ha másnak fájt, akkor neki is, ha más boldog volt ő is az lett. Azonosulni tudott, akár egy teljesen számár ismeretlen személy érzelmeivel is.
- Niall?! - csendült fel újra Pat hangja, aki éppen a csillogó gyűrűt bámulta az úján.
- Tessék drágám? - fordult felé a szőke, és én is húgomat kezdtem el fixírozni.
- Hogy jutott ez eszedbe? Hogy megkérd a kezemet? - hangja elhalkult, mint aki éppen egy gyászbeszédet mond.
- Mert szeretlek. - sóhajtott fel egy hatalmasat. - Tudod, ma reggel mikor elolvastam a levelet, azt hittem vége az életemnek. Elveszítettem azt az embert, akiért reggelente felébredtem, akivel este összebújhattam, akit szinte egész éjszaka képes volnék bámulni, ahogy alszik, és titkokat fecseg ki álmában. Fájt, hogy talán sosem látom viszont a zöldes szemeket, a gödrös mosolyodat, vagy azt, ahogyan elpirulsz, valami baromságon. Amikor Harry eljött, hogy most azonnal utánad megyünk Párizsba, akkor fogalmazódott meg bennem, hogyha megtalállak akkor megkérem legyél örökké az életem része. - miközben Niall rekedtes hangon mesélt, hanyatt vágta magát mellettem a kockás pokrócon. A csillagokat bámulta. A monológja viszont nem csak barátnőjét, vagyis most már menyasszonyát hatotta meg, hanem engem is. - Igazából az egészet Hazz-nak köszönhetem, ha ő nincsen most én nem kérem meg a kezedet. - sóhajtotta végig a mondatot, majd a végén rám fordította a szemeit és mosolygott. Visszamosolyogtam. Jó érzéssel töltött el, hogy miattam történt minden. 

A The Fray, Never Say Never című száma zavarta meg a romantikát. Patrice azonnal a zsebéhez kapott és kivette a mobilját. A fény miatt hunyorított egyet, majd ijedten ránk nézett.
- Srácok, ezt most fel kell mennem. Mindjárt jövök egy pillanat. - nagyon gyorsan felkászálódott a paplanról és felvette a telefont...közben pedig messze sétált tőlünk.
- Szerinted ki keresi? - ült fel Niall újra mellém. 
Elgondolkoztam.
- Lehet valamelyik barátnője, vagy anya, esetleg az ügynökség. Nem tudom. - vontam meg vállamat.
- Igazad lehet. - fejét a vállamra hajtotta, szőke tincsei csiklandozták az arcomat. - Még egyszer köszönöm Harold. Komolyan mondom már értem miért szeret téged Patrice annyira - szünetet tartott, hogy még jobban nyomatékosítsa mondandóját. - mert csodálatosan nagy szíved van. 
- Én inkább elrontottam, mint sem jót csináltam nektek. - szuszogtam bele a szőke kócba.
- Te teljesen meg vagy őrülve igaz? - röhögve kapta fel rám tekintetét. - Megköszönöm. Szépeket mondok neked, te pedig saját magadat szapulod...Fogd már be. Hiszen te vagy Harry Styles. Minden tini lány álma, akivel ezren képzelik el, milyen lehet vele szexelni,  milyen lesz majd az esküvőjük és, megkeresik a képet, hogyan fog kinézni a közös gyerekük. Ráadásul milliók oda vannak a göndör fürtjeidért. - túrt bele a hajamba. Nevetésétől nekem is nevetnem kellett, majd Pat visszatért közénk.
- Na ki volt? - ugrott át egy másik témára Niall.
- ööö..csak a modellügynökség. De ez most egy párizsi. Holnap délelőtt el kell mennem egy próbafotózásra. - motyogta és újra hanyatt feküdt. Egyik kezét a hasán pihentette, másikat pedig feje alá tette. Olyan volt a kivilágításban, mint egy földre szállt angyal. 
- Harry..Harold..Hazza...Bátyus...Sükedék...- eszméltem fel az utolsó szóra, amit húgom mondott. Talán egy kicsit túl sokáig bámultam a kis angyalkát.
- Tessék? - ráztam meg a fejemet. Patrice nevetve kérte el a mellettem elhelyezkedő spagettis dobozt és falatozni kezdett.
- Hm..Ez tényleg nagyon finom. - mindketten csak bámultuk. 
Olyanok voltunk, mint két srác aki most lát először meztelen nőt és ezért annak minden négyzetcentiméterét végig méri legalábbis én így éreztem magamat. 
- Kicsit fázok most már! Nem megyünk haza? - kérdezte meg Niall.
Mindketten hevesen bólogattunk majd visszasétáltunk a hotelhez. Érezni lehetett az időjárás különbséget, ugyanis idebent rögtön bizseregni kezdett a bőröm ahogy átjárt a meleg.
Niall kivette a kulcsunkat a liftbe én pedig gyorsan kikaptam a kezéből.
- Én is tudok ám ajtót nyitni! - felelte mosolyogva.
- Csakhogy te ma nem velem fogsz aludni Nialler, hanem szépen Pattel! - adtam tudtára a ma esti menetrendet. Patrice édesen rám mosolygott, ezzel pedig elérte, hogy belülről feltöltsön az adrenalin és lehet, hogy hülyén hangzik egy srác szájából de a pillangók jócskán repülésre készültek fel a hasamban. Nyugtatásul megszorongattam a kezemben lévő kulcs csomót. A lift megcsendült a pár pedig kiszállt. 
Hatalmasat sóhajtottam és émelyegni kezdtem. 
Mi a jó isten van veled Harry? - tettem fel magamnak a kérdést. Olyan érzésem volt, mintha mindjárt itt hánynám el magamat. Lassú léptekkel kikecmeregtem a liftből, mire elértem a szobánkat a víz is levert. Homlokomról és egész testemről fojt a víz. Ledobtam a kulcsot az asztalra és elrohantam a wc-re, ahol sikeresen kiadtam magamból az addig bennem lévő egész nap magamba vitt ételeket és italokat. Lefeküdtem a hideg kőre. Megnyugtatott a fagyossága.
Vajon Niall és Patrice most mit csinálnak? Talán kiélvezik a hotelszoba által nyújtott hatalmas francia ágy örömeit...

Még egy darabig feküdtem, majd felhívtam a szobapincért és kértem magamnak egy üveg whiskey-t.
Csak egy kicsit lazítani akarok az erkélyen, bámulva a holdat és a csillagokat.
Az italom pedig hamar meg is érkezett, jól behűtve ahogyan szeretem. A konyhába siettem és elővettem egy poharat, a mélyhűtőből pedig éppenséggel a jéggel vacakoltam ami nem akart kijönni a kis tartóból. A kezem már majdnem lefagyott, de megérte, hiszen így aztán az alkohol tartalmú italom semmiféle képen nem fog felmelegedni. Kinyitottam az erkély ajtót és lehuppantam egy kinti fa székre. Belekortyoltam az italomba. Ahogy lenyeltem végig marta a torkomat, összeszorítottam a szememet, majd éreztem, ahogy az beér az üres gyomromba. Imádtam ezt az érzést, így hát addig folytattam, ameddig az egész üveg el nem fogyott.
Nehézkes léptekkel szambáztam vissza a kanapéra, és ledobtam rá magamat. Kezemmel próbáltam megtámasztani a fejemet, de egyfolytában leesett. Akárhova néztem abból több lett, vagy éppen iszonyatosan homályossá vált. 
- Szobapincér? - csuklottam. - Kérek még egy üveget, ebből az előbbi jó féle whiskey-ből. - szóltam bele újra a telefonba.
Fogalmam sem volt róla, hogy jó helyre nyomtam e vissza a készüléket, vagy mellé tettem-e, de ebben az állapotban nem érdekelt. Csak egy kérdést tettem fel magamnak...miért én?
Kopogást hallottam meg az ajtómon. Rájöttem, hogy nem lenne jó ötlet felállni, mert tuti összetöröm magamat.
- Nyitva van! - mondtam a szokottabbnál is rekedtesebb hangon. 
Az ajtó kitárult és egy nagyon fess pincér lépett be.
- Jó estét Mr. Styles. Meghoztam a whiskey-t! - üdvözölt.
- Köszönöm szépen...lenne olyan kedves, hogy lerakja az üveg asztalra? - mosolyt festettem az arcomra.
A fiú kb velem lehetett egyidős, mégis nagyon jól csinálta a munkáját. Észrevette, hogy nem vagyok éppen józan állapotban és segíteni szeretett volna rajtam.
- Uram. Hozhatok magának még valamit? Van frissen kisült pogácsánk, ha gondolja legyen a ház ajándéka! - megpróbált rá venni, hogy egyek..nem rossz húzás.
Felnevettem. Nehezen feltápászkodtam, majdnem elzuhantam, amikor a fiúcska egyszerűen elkapott.
- Köszönöm. Nem kérek semmit sem. Hívjál nyugodtan Harry-nek! Nem szeretem ha Mr. Styles-nak hívnak..Kimegyek még egy pohárért csatlakoznál hozzám......- elhalkultam és vártam, hogy elmondja a nevét.
- Christian. - bólogatott lassan. Bár lehet csak nekem tűnt lassúnak.
- Szóval Christian, csatlakozol hozzám? 
- Tudja Mr. Styles...vagyis tudod Harry én munkaidőben vagyok. Nekem ilyenkor egy kortyot sem szabad innom. - magyarázta nekem. Persze. Utasítsanak még vissza ezren!!!!
- És ha azt mondod a főnöködnek, hogy egész éjjel a híres Harry Styles-t szórakoztattad? Akkor lehet még plusz fizut is kapsz, én pedig mondani fogom, hogy tényleg te tettél jobb kedvemre! - jutott eszembe a frappáns ötlet.
- Harry...én kétlem, hogy holnap emlékezni fogsz akármire is a mai napból, de ha te szeretnéd akkor maradok. - vette le a fehér köpenyt és a kanapé háttámlájára hajította.
- Lazulj le! - nyugtattam meg és megindultam a konyha felé. Kissé megbillentem és megtámaszkodtam az ajtó félfában, majd tovább mentem. Lekaptam egy poharat és vissza szaladtam. 
Chris kinevetett a két ballábasságomon.
- Menjünk ki az erkélyre! Ott sokkal jobb a levegő. - magyaráztam a pohárral a kezemben.
Nyakánál fogva felkapta az italos üveget és a már használt poharamat. 
Kilépve forró ittas testemet megcsapta a hűvös szellő. 
Leültünk és beszélgetni kezdtünk. Christian csak beszélt és beszélt. Persze én voltam az aki miatt beszélt, hiszen az életéről beszéltem. Én pedig beszámoltam neki a húgom és a köztem lévő intim kapcsolatról és minden bonyodalomról köztünk. Már az üveg tartalmának a fele hiányzott amikor is csillogó barna szemeivel engem kezdett fürkészni.
- Van rajtam valami? - kérdeztem meg hangosan nevetve.
- Jajj. Semmi. - fordította el vigyorogva a fejét a másik irányba.
- Mondd el! - hangom elkomolyodott. Kíváncsi lettem. 
- Hát. Én. Szóval azért nem akartam maradni az elején, mert szóval....- közbe szóltam.
- Meleg vagy. - fejeztem be végül a mondatát.
- Honnan? Te honnan tudtad? - kérdezett rá dadogva én pedig elnevettem magamat.
- Chris..az előbb ahogy az életedről kérdeztelek kihagytad a nőket a gimis vagy egyetemes években, és helyette a szobatársadról Matt-ről beszéltél. Rögtön levágtam mi a szitu. - újra töltöttem a poharainkat.
- Akkor most menjek haza igaz? - hajtotta le a fejét és kezeit bámulta. Nem értettem. Azért menne haza mert tudom, hogy esetleg simán képes lenne rám indulni egy nő helyett.
- Dehogyis. Miért gondolod? - adtam át neki a poharát.
- Eddig akárkinek elmondtam, az vagy kinevetett, vagy elkerült, durvább esetben megalázott. - ingatta meg fejét és kortyolt egyet.
- Ez undorító. Csak azért mert egy másik nemet szeretsz! Ez szánalmas! - szűrtem ki összeszorított fogaim közül.
- Jó fej vagy Harry! Komolyan. - nézett rám újra.
- Te is. Tudod eddig nem nagyon beszéltem senkinek sem, hogy én és a húgom...de most hogy elmondtam neked, kicsit jobban érzem magamat. - vigyorogtam rá.
Halkan hümmögött egyet, majd az elénk táruló kilátást vizslatta. 
- Lassan egyébként mennem kéne. Már hajnali kettő és még haza kéne érnem! - mondta miközben szemembe nézett. Tipikusan az a srác volt, akiért még a leszbikus lány is könyörögne, hogy ne menjen sehova.
- Maradhatsz itt. Elférünk! - ittam bele újra poharamba.
- Hazamegyek. - röhögött fel hangosan.
- Itt maradsz! - győztem meg végül nagyon komoly arcommal, amin inkább nevetett.
- Pont olyan makacs vagy mint amennyire elképzeltem.- mutogatott kezével.
- Oh tényleg? Ez megtisztelő! - nevettem ki.
Csendben iszogattunk tovább, majd már teljesen részegen a lakásba sétáltunk. Chris szó szerint ledobta magát a fotelbe, én pedig lecsaptam az üveget és a poharakat az asztalra. Kihúztam a kanapét a szobában. Kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen azt se tudtam melyik a jobb kezem. Sőt még a párnát és a huzatot is összekevertem. Patrice ha most itt lenne, rögtön az mondaná, hogy hülye vagyok, hogy ennyit ittam és megigazítana mindent, majd levenné rólam a ruháimat és lefektetne aludni, megkérném, hogy bújjon mellém és magamhoz húzhatnám. Beszívhatnám hajának hol kókuszos, hol epres illatú haját, szívhatnám bőrének barackos illatát. Ahogy az emlékképek eszembe jutottak leültem a már kész ágy szélére és bőgni kezdtem. 
- Jézusom. Mi a baj? - pattant fel Christian és mellém ült. 
- Eszembe jutott valami. - hüppögtem. Arcomat nem takartam. Hagytam, hadd lássa minden egyes könnyemet. Szinte marta a piától forró és a párizsi széltől piros arcomat a sok könnycsepp. 
- Elmondhatod...nekem bármit! - tette kezét a combjára. Kicsit meglepődtem a gesztusán, de próbáltam úgy kezelni, mintha Liam, vagy Niall vagy akármelyik tag tenné velem ugyanezt. Észre sem venném. 
- Tudod. Mikor legutóbb csont részegre ittam magamat....akkor..akkor felhívtam Patrice-t hogy szükségem van rá. Negyed óra múlva meg is érkezett és....azt az éjszakát akkor sem fogom elfelejteni soha...hiába voltam részeg, mindenre emlékszem. A sírásra a kád szélén, a törött üvegekre, a vérző lábamra, a szexre a hálóban, majd ahogy másnap megköszöntem neki...a rózsaszirmok, a napló részletem..minden! Tudod Christian, olyan szinten csodálatos volt, hogy........az leírhatatlan. - a szavak között hosszú szüneteket tartottam néhol, pulóverem ujjába töröltem arcomat és orromat. 
- Lesz neked valakid, aki sokkal jobb lesz neked mint Ő. És hidd el Patrice pontosan az a lány aki valamilyen szinten minden percben melletted lesz és szeretni fog. De lesz valaki akit te még jobban fogsz szeretni! - mondta halkan és végig a szemembe nézett, bár én a kezeimet bámultam.
- Kösz Chris. Igazán jó barát vagy! - bólogattam. 
- Na és sipirc aludni Don Juan! - csapott rá a hátamra egy kicsit. A kifejezéstől pedig felnevettem könnyeim között. 
Befeküdtem az ágyba. Kellemesen hűvösek voltak a takarók és puhák. Behunytam a szememet, majd újra kinyitottam.
- Hé, ugye nem a fotelben akarsz éjszakázni?! - meredtem rá segítőmre.
- öööö..- vakarta meg nyakát.
- Két személyre csináltam meg az ágyat, szóval pattanj be mellém! De ha lehet ne tapizz..- nevettem fel kínosan.
- Nyugodj meg, a takarómon tartom majd a kezemet és még véletlenül sem nyúlok át a helyedre. - kelt fel és röhögni kezdett. Lekapta magáról a munkás ingét és a öltönyhöz tartozó nadrágot. Bepattant az ágyba.
Jó volt tudni, hogy van valaki aki megérti, hogy miért fáj nekem Patrice elhagyása. Lehunytam a szememet és hamar elragadott az álom.



*Másnap reggel...Patrice szemszöge*

Korán keltem. A levetett ruháink a földön hevertek. A gyűrűre pillantottam. Nem..ez nem csak álom volt. Imádom. Niall még aludt, de nem akartam felébreszteni. Magam köré csavartam a takarómat és elsétáltam a fürdőig. Rossz érzésem volt. Mintha egy részem éppen halálán lenne. De lehet, hogy csak a mai nap miatt.
Bevánszorogtam a fürdőszobába és forró vizet engedtem. Ledobtam a paplant, kezembe kaptam a tusfürdőmet és a gőzbe léptem. Élveztem a fürdést. Jól esett, ahogy átjárt a meleg és ahogy ehhez társult a finom barack illat az valami leírhatatlan volt. Megmostam a fogamat. Majd törölközővel körülölelve hajat szárítottam. Magamra vettem egy cicanadrágot és egy bő toppot majd egy kis táskába paszíroztam a cuccaimat. Kitaláltam, hogy mielőtt elindulok, megnézem Harry-t. Tegnap úgysem tudtam túl sok mindent beszélni vele. 
Végig sétáltam a folyóson és felmentem egy emeletet és megtaláltam az ajtót 567-es.
Bekopogtam. Hallottam a halk dünnyögést, majd az ajtó kinyílt. 
Egy magas szőkés barna srác állt az ajtóban. Testét nem túl sok ruhadarab takarta. Sőt, egy száll alsónadrág volt rajta.
- Elnézést. Rossz szobánál vagyok! - fordultam el.
- Patrice Styles!! - mondta ki rögtön a nevemet.  - Ha Harry-t keresed még alszik, de felkeltetheted én amúgy is dolgozni megyek. - bólogatott és kijjebb tárta az ajtót. 
Odabent hatalmas kupi volt és erős férfias kanszag. Üres whiskey-s üveg terült ez az asztalon, ami mellett egy még félig üres, avagy félig teli pohár helyezkedett el és egy üres is. A számomra ismeretlen adonisz felöltözött, majd illedelmesen vigyorogva elköszönt. A konyhába mentem és töltöttem egy kis vizet.
- Harold...gyerünk édesem kelj fel. - belenyúltam kusza, a párnán szétterülő hajába. 
- Patrice? - kérdezte meg rekedten. Erős alkoholos illat jött ki száján. Olyan volt, mintha egyenesen az üvegbe szagoltam volna bele, bár én imádtam az illatát bármelyik italnak.
- Igen. Én vagyok az! - hangom rekedtté vált ahogy halkabbra vettem.
- Örülök, hogy itt vagy. - álmoskás mosolya és zöld szemei egyszerre villantak rám.
- Itt van egy kis víz. Idd meg! - nyújtottam át neki, miután felült. Készségesen bevedelte, majd megköszönte. Elnyúltam az asztalhoz és leraktam a poharat.
- Hol van Christian? - nézett körben Hazz.
Oh szóval ez volt a neve az ismeretlen adonisznak.
- Elment. Azt mondta dolgoznia kell menni. Egyébként Ő kicsoda? - tettem fel a kérdést, miközben bátyám egy hatalmasat nyújtózkodott.
- Itt dolgozik. Pincér...és...itt hagyta a kötényét..vagy mi ez! - nyúlt le maga mellé az ágyon felkapva az említett darabot.
Elnevettem magamat.
- Harold ti mégis mit csináltatok? Itt hagyta a gönce egy részét, amely a te oldaladon van és nekem egy szál alsónadrágban nyitott ajtót! - célozgattam és elfogott a kíváncsiság, hogy drága jó bátyám vajon mibe keveredett bele most részegen.
Hangosan elnevette magát.
- Semmit. Bár tényleg meleg...de nem történt semmi. Csak beszélgettünk. - győzött meg róla.
- Rendben van Harold. Csak azért jöttem mert indulnom kell, tudod tegnap mondtam. Szóval bejöttem elköszönni és megkérni téged, hogy szoríts, hogy jó képek szülessenek rólam! - vigyorogtam rá. Gödröcskés mosolyt kaptam vissza.
- Mindenképpen! Bár rólad nem lehet, nem jó képeket készíteni! - kacsintott rám.
- Hey ne flörtölgess velem....tudod férjnél vagyok. - röhögtem fel hangosan és a kezemet mutogattam, hangosan nevetett velem együtt.
- Imádlak te bolond! - ölelt át jó szorosan.
- Én is Hazz. Mindig szeretni foglak, történjék bármi is! - szuszogta bele nyakába.
- Most pedig menj és nyűgözz le mindenkit! - nyomott puszit arcomra.
- Úgy lesz. - egy pillanatra csöndbe maradtam. - Csókollak Harold. 
Távoztam a szobából. Niall-el találtam magam szemben a folyóson az autómhoz közelítve.
- Drágám! - kapott fel köntösében.
- Szerelmem. - csókoltam meg gyorsan. Úgy faltam ajkát mintha ebédem után az lett volna a desszert. - Most mennem kell. De amint hazaértem elmegyünk sétálni! - csókoltam meg még egyszer.

Kiléptem a forgalmas utcára. Majd a kölcsönzött autóhoz léptem. A nap édesen sütött, nem volt meleg, sokkal inkább langyos. Én mégis imádtam. Végre volt értelme az életemnek. Lehet nem is volt jó az idő, csak belülről fűtött valami. 
Utamnak indultam. Átvágtam jó pár kereszteződésen. Az emberek megbámultak, vagy rájöttek ki vagyok, vagy csak furcsa voltam külső szemmel. 
Bekanyarodtam a következő utcába, velem szembe egy hatalmas kamion kanyarodott be. Csak későn vettem észre, hogy rossz sávba megy. Abba a sávba jött amibe én. Megijedtem, de már nem volt időm, nem tudtam elrántani a kormányt. Minden elsötétült szemem előtt.




Nos, még vissza van egy rész..amiben minden kiderül :) MINDEN! Szóval ha meglesz az 5 megjegyzés elhozom nektek a következő részt ;) Pez

2013. szeptember 15., vasárnap

24.fejezet ~

Kerestük Patrice-t. Mindenütt. A repülőről nem láttuk leszállni.
- Gyere Niall. Menjünk be sétálni a városba csak meg lesz valahol! Nem tűnhetett el 10 perc alatt! - magyaráztam felhevülten Niall-nek, majd már indultam volna tovább mikor elkapta karomat.
- Tudom hol van Harry! - mondta nyöszörögve.
- Hol? - húztam fel szemöldököm.
Nialler a kabátja belsejébe nyúlt majd a belső zsebből előhúzott egy rózsaszín kemény borítású füzetet.
- Az ott az amire gondolok? - kérdeztem izgatottan.
- Ez itt Patrice naplója! Elolvastam. Ír benne rólam, rólad, az érzéseiről, a fájdalmairól és mindenről, többek között az álom útjáról Párizsba. - kezében a naplóval eszeveszettül hadonászott.
- Akkor keressünk egy hotelt és együtt átlapozzuk a füzetecskét. Csak benne lesz melyik szállodába akart menni, vagy valami jelet csak találunk Horan. - dobtam át lazán karomat a szőke vállán. Lassan indultunk meg egy fehér taxi felé, majd beszálltunk. Gondolataim ezrei lepték el fejemet.
Miért ment el? Csak mert kettőnket szeretett? Hiszen ez butaság. Ha nagyon akartam volna megértettem volna, hogy Patrice nem akar velem lenni, hanem Niall a párja. De nem említette, hogy elege van belőlem. Miért pont Párizs? Egyedül jött vagy van itt valakivel? 
- Melyik hotelbe menjünk Harry? - tűrte meg gondolatmenetemet Niall aggódó pillantása.
- Nem is tudom. Legyen a Hotel De Vendrome! - vágtam rá mihamarabb.
- Nyugodj meg Harold. Megtaláljuk! -nézett rám szenvedő tekintettel Nialler.
Szegény srác! Ha én nem vagyok akkor most Patric-cel boldogan élnének. 
Igaza volt Pat-nek, akárhányszor volt valakije én elijesztettem mellőle, mondván nem illik hozzá. Csak mert magamnak akartam. Hülyeség. A húgom....

Idővel később megérkeztünk a hotelhez. Iparkodva szálltunk ki és foglaltunk egy szobát. 


- Akkor most kezdjük el olvasni! - kiáltott fel a szöszi és lehuppant a fehér kanapéra. Mellé ültem és kinyitottuk a titkokkal teli füzetet.

Az x-faktor is benne volt..benne volt, hogy mennyire nem kedvelte, hogy miattam nincsen senkije...hogy egyre jobban vonzódik Niall.höz...majd végül meg lett Párizs.

"Nagy álmom egyszer elrepülni Párizsba. Annyira gyönyörű hely! Megnézném az Eiffel-tornyot és fentről csodálnám az egész várost! Megszállnék a kedvenc hotelembe a Hôtel De Vendôme-ba. Vacsorára lazacot ennék vagy valami nagyon drága és frappáns ételt. Éjszaka a torony mellett kifeküdnék a fűbe és nézném a csillagokat. Gondolkozhatnék. MINDENEN. Elmennék a Louvre múzeumba és megnézném a Mona Lisa-t, sétálnék a Champs-Élysées utcáján. Benéznék a legdrágább üzletekbe, megnézném a Notre Dame-ot és poénból eljátszanám, hogy én vagyok a toronyőr..vicces volna..felmennék a Montparnasse-toronyba és onnan figyelném az egész várost éjszaka, láthatnám az egész panorámát majd jó késő este a Moulin Rouge-ba mennék és életem legnagyobb buliját tölteném el...csuda jó volna! Egyszer valóra váltom ezeket és nagyot fogok bulizni...életem utolsó percét is itt szeretném majd tölteni, hogy a kedvenc helyemen halhassak meg"




Niall hangosan olvasta fel a napló részletet. Tényleg jól hangzott a kis kaland leírás. Könnyes szemeket véltem fel velem szemben. Nialler kék szeméből ömlöttek a könnyek.
- Harry...Harry mondd, hogy Patrice nem meghalni jött ide!!! - kiáltott fel. Mérgében a naplót az üveg asztalra hajította.
- Nem! Arról szó sem lehet. Csak kalandozni jött ide. Nem meghalni! - nyugtattam meg törékeny lelkét és reménykedtem...reménykedtem abban, hogy igazam van és nem véget akar vetni az életének.
- HAROLD! - ordított fel - Ha a napló alapján jött ide Pat, akkor ezek szerint ebben a hotelben van! - lapozta fel újra a füzetkét. A lapokat összegyűrte, de végül meg lett. Valóban ebben a hotelben kell lennie.
Felpattant. Arcát a pulóvere ujjába törölte, majd elindult kifelé. Követtem. Bezárta a hotel ajtót és lelifteztünk a recepcióhoz.




- Jó napot hölgyem! - köszönt oda nyugodtan a nőnek. - Egy lányt keresünk, kb ilyen magas, barna haja van és zöldes-barna szeme...Patrice Styles..nem itt szállt meg véletlenül? - hadarta eszeveszett gyorsasággal. Hátát egy kicsit megsimogattam, hogy megnyugtassam.
- Jó napot uram! Egy pillanat és megnézem. - a roppant fehér bőrű nő szemüveget vett fel, majd az egeret kezdte kattintgatni, a monitor fénye vissza világított a lencséjéről. Nehezen kivettem a neveket ,de nem volt túl tiszta. - De! Itt van. 563-as szoba. Felszóljak a hölgynek, hogy keresik? - szemüvegét az orrára tolta és úgy beszélt hozzánk.
- Köszönjünk, de nem kell! - mosolyogtam le rá, majd visszamentünk a liftbe. A zene amit odabent játszottak, az egyik kedvencemből volt...a Barátság Extrákkal egyik zenéjét játszották. Ez eszembe juttatta azt az éjszakát, amikor Patrice elmondta, mennyire utálja, hogy egyedül van....háát most egyszerre ketten harcoltunk érte! Feleslegesen. Megszólalt a csengő. Megérkeztünk.
 Niall szinte suhant az ajtók előtt.Végül egy előtt megállt. Keze, lába remegett. 
- Most mit csináljak? - suttogta oda felém.
- Esetleg..hmm..kopogj be! Én pedig most elmegyek! - mondtam nyugodtan.
Niall értetlenül nézett rám.
- Hova akarsz menni! Itt van Pat. - húzta fel egyik szemöldökét.
- Ne mondd el neki, hogy én is utána jöttem csak legyen elég annyi, hogy egyedül jöttél és én itt sem vagyok.
- NEM! - kiáltott fel hangosan és elém állt. - Itt maradsz! Mint a bátyja! Örüljön neked is én nekem is! - megragadta erőszakosan a karomat és az ajtóhoz rángatott. Remegő kezével megkopogtatta kétszer az ajtót.

- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! -  kiáltotta ki az ismerősen és gyönyörűen csengő hang. Felnevettünk. Még szép, hogy először kajára vagy esetleg pezsgőre gondol és nem ránk. A kis zár kattant, majd az ajtó kinyílt

*Patrice szemszöge


- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! - kiáltottam ki a hangos kopogás után. Még meg sem érkeztek már azzal akarnak zaklatni, hogy rendeljek a menü sorról. Mondjuk egy kis pezsgő vagy vodka igazán jól esne. 
Gyorsan átugráltam a bőröndjeimen és ruha kupacokon. Kipattintottam a zárat és kicsire tártam az ajtót. 
Alig hittem a szememnek, amely rögtön könnyes lett. 
- Patrice!! - szólaltak meg egyszerre komor arccal.
Csak bámultam őket. Sokkot kaptam. Elmenekültem előlük és itt vannak. Ez nem lehet igaz.
- Ez nem a szobapincér! - nyögtem ki, majd becsuktam az ajtót.
Ez biztosan csak valami látomás. Kezdek megőrülni. Nem elég, hogy elképzeltem, hogy ott vannak de még kopogást is hallottam. Szédülni kezdtem, így hát inkább leültem az ágyra. Majd újra kopogást hallottam. Befogtam a fülemet és a szememet is összeszorítottam.
- A PICSÁBA PATRICE STYLES NYISD MÁR KI AZT A KURVA AJTÓT! - hallottam meg Niall hangját.

Meglepődtem. Túl tiszta volt, ahhoz, hogy képzelődjek! Felálltam..könnyek százai peregtek le arcomon. Újra kipattintottam a zárat. Kezdtem elhinni. 
Kinyújtottam a kezemet és elértem Niall kezét. Nem képzelődök..tényleg megérintettem. Visszarántottam a karomat.
- Ti tényleg itt vagytok! Miért? Mit kerestek itt? - kérdeztem értetlenül. Arcomat hiába töröltem meg újabb könny zápor zúdult végig rajta.
- Téged keresünk te nagyon hülye! - szaladt ki Harry száján.
- Engem? És honnan tudtátok, hogy pont ebbe a szállodába leszek? 
- A naplód Pat. Az otthon maradt. - válaszolta könnyes szemmel Nialler.
- Ti elolvastátok? 
- Az lényegtelen. A lényeg, hogy megvagy! - öleltek át mindketten. Nem tudtam mit kezdeni a bennem felgyülemlő érzésekkel. Nem öleltem vissza őket,csak álltam, üres fejjel elgyengült testtel. 
- Most magatokra hagylak benneteket! Később vissza nézek húgi! - nyomott puszit homlokomra Harold.
Csak bólintottam. Niall belépett a szobámba és becsukta az ajtót.
- Remélem nem haragszol, hogy megtaláltam a naplódat. Én csak láttam, hogy ott van a bugyis fiókodban és nem bírtam megállni, hogy beleolvassak.....
- Fogd be egy kicsit kérlek! - bőgtem tovább.
- Mi a baj? - ölelt át egyik karjával.
- Semmi. Le akarok fürdeni, kérlek ne menj sehova addig, csak maradj itt...ugyanitt! - mutogattam össze-vissza.
Berohantam a fürdőbe és eszeveszett gyorsasággal ledobáltam magamról a ruháimat, majd a forró vízbe bújtam.

Nem sikerült. Nem menekültél el. Hülye voltál, hogy egyáltalán elindultál ide! Mit vártál, hogy nem jönnek majd utánad? SZERETNEK! Fontos vagy nekik, ezért megkerestek! - sugallta belsőm.

A forró vizes gondolkodás után, visszasétáltam a szobába. Niall könnyes szemmel ült a kanapén.
- Nem haragszok! Ti ne haragudjatok! Csak nézz rám egy rakás szerencsétlenség vagyok. Egy kiégett idióta. Nem kéne velem lenned, se neked sem Harry-nek. Azt sem tudom miért kerestetek meg! - motyogtam miközben üveges bámultam a kék, könnyes szemeit.
- Hogy miért? - szipogott fel. - Mert szeretlek. Én is és Harry is. És most valóra váltjuk az álmodat. Mit szólsz egy éjszakához az Eiffel-torony mellett a csillagokat bámulva? - kezével az enyémért nyúlt. Ujjainkat összefonta és lábai közé húzott.
- Ez...jól hangzik. - gügyögtem.
Nem vagyok normális.
 Leültetett combjára és arrébb tűrte a még vizes hajamat. Orrát az arcomhoz érintette.
- Nagyon hiányoztál! Hiányzott az illatod reggel. Meg a nevetésed. Ha Harry nem jön át hozzám, hogy indulunk utánad, akkor én belehaltam volna az elvesztésedbe. - suttogta fülembe.
Arcomat felé fordítottam. Szemeimet elnyelték a csodásan már-már villódzó zafírkék szemei. Apró mosoly kúszott ajkamra. Valami feléledt bennem, amit reggel óta elveszettnek hittem. Fogait megmutatva húzódott mosoly, rózsaszínes ajkaira. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára.
- Öltözz fel! Készülj össze és akkor elmegyünk várost nézni hármasban! - paskolta meg kicsit hátamat. Felkeltem az öléből. Kaptam egy gyengéd puszit homlokomra, majd távozott a szobából

Én ezt még mindig nem vagyok képes feldolgozni! Itt vannak. MIATTAM. 

 Magamra vettem egy kötött pulóvert és egy koptatott fekete farmer nadrágot. Copfba tettem a hajamat és zsebeimbe gyömöszöltem a dolgaimat, amik kellenek. Kulcsra zártam az ajtómat. 

Jó lenne ha tudnám melyik szoba az övéké. 
Leindultam a lifttel a recepcióhoz, hogy majd ott megvárom őket.

*Niall szemszög*

Visszamentem a szobánkba. Harold csendesen bámulta a szőnyeget. Ujjait összekulcsolta maga előtt.
Ahogy beléptem felkapta rám tekintetét. 
- Mondd, hogy minden rendben! - szaladt ide elém.
- Azt hiszem. Város nézésre megyünk! Mindhárman. Öltözz fel, vagy ne, vagy nem tudom és induljunk el lassan. - motyogtam.
Harry átölelt. 
- Remélem minden rendben lesz! Amíg odaát voltál olvastam a naplót...és tudod...néhány részletet nem értek. - mormogta fülembe.
- Mit? - vállánál fogva toltam el annyira tőlem, hogy szemébe nézhessek.
- Nem lényeges. Hülye női dolgok..valószínű ezért nem értem. - tűrte arrébb haját.
Cipőjébe bújt majd távoztunk..

*Harry szemszöge*

Alig vártam, hogy még egyszer átöleljem. Egy pillanatra azt hittem elvesztettem és már soha többé nem fogom visszanyerni, de most itt van..itt vagyunk. Hárman. Beléptünk újra a most már elég idegesen zenélő liftbe. Óráknak tűnt mire leértünk. Kilépve végre megszabadultunk a bugyuta zenélő "doboztól".  Egymás mellett, gyors léptekkel siettünk kifelé. 
Ahogy elértük a recepciót, feltűnt Patrice. Rózsaszín kötött pulcsit viselt, utáltam rajta eddig az ilyenfajta felsőket, de most még ez is tetszett. A fekete térdénél koptatott farmert, még régen kapta tőlem. Tökéletesen feszült rajta. A haja frissen volt mosva, hiszen mindenfelé állt csak éppen arra nem amerre kellett volna neki. Szeme egy kicsit ki volt húzva és szempilla spirállal megoldva, csodás hosszú pillák és zöldes barna szem nézett vissza rám. Hatalmas, gödröcskés mosoly húzódott végig ajkamon. Kicsit elpirult és kuncogott egyet.
Olyanok lehettünk ketten Niall-el, mint a srácok akik most mennek először randizni. Kész röhej.

- Hm..sziasztok! - szólt fel halkan és rekedten Pat. 
- Manócska! - tártam szét karomat és magamhoz öleltem amennyire csak tudtam. Magamba szívtam a barackos tusfürdő illatot és a finom Zöld teás parfüme illatát. Hiányzott. Kis híján könnyek csordultak le az arcomon, de erős férfinak akartam mutatkozni, tehát nem hagytam őket kiszökni.
- Örülök, hogy megtaláltunk téged! - veregettem meg vállát. 
Niall és Patrice összekulcsolták ujjaikat én pedig, átkaroltam húgom vállát. Azt, hiszem én leszek a felesleges harmadik...
Órák óta sétáltunk az utcán. Egy ideig be nem állt a szám és mindenféle ostobaságokat beszéltem, amiken Pat jókat derült. Most viszont Ő volt az aki egyfolytában beszélt.
- Uh....üljünk már be oda is! Innunk kell egy forró csokit! - mutatott rá egy helyes, aranyos kis kávézó szerű helyre. 
Beléptünk és megfújtuk tenyereinket. Hát...eléggé hideg van odakint így este fele.
- Jó estét! Három forró csokit kérek szépen, tejcsokiból lesz kettő egy pedig mogyorós csokiból! - mondta Patrice. Lábujjhegyre állt, hogy felérje a magas pultot. Kinevettük Niall-el.
- Látod mondtam én, hogy minden rendben van!! - beszélt hozzám röhögve Niall.
- Igazad volt! Most már minden rendben lesz! - bólogattam. Talán most, itt minden helyre jött! Testvérként sétáltunk...az érzéseket mintha elfújták volna belőlem a párizsi szellők. Nem úgy néztem rá, mint otthon, amikor röhögcsélt. Most csak egy lány volt, egy a számomra nagyon fontos lány, akit sikerült megnevettetni. 
- Voilá! - ült le elénk. - Neked Harold egy mogyorós, neked pedig Nialler sima tejcsokis. - rakta le elénk a szép pohárba csomagolt forró itókát.
- Tudtam, hogy eltalálod, hogy mogyisat kérek! - ujjongtam.
- Még szép, hogy tudtam mogyoró király..- pöckölte meg orromat.
Hangosan nevettünk, amíg magunkba kortyoltuk az italokat.

Elindultunk az Eiffel-torony felé. Csodálatosan ki volt világítva. Felmásztunk egy meredek dombra. Pat olyan volt, mintha a forró csoki helyett valami ütős alkoholhoz nyúlt volna. Megbotlott a saját lábában és kis híján seggen csúszott lefele a dombról. 
- Istenem de béna vagyok. - fetrengett a fűbe nevetve.
- Egyet értek! - nevetett vele Niall is, majd felhúzta.
Édesek voltak együtt. Eddig talán észre sem vettem, mennyire is össze illenek. 
Nagy nehezen sikerült a drága húgomat felcipelni közvetlen a torony melletti emelkedőre.
- Ez aztán kemény menet volt. - térdén támaszkodott meg és eröltetett levegőket vett, megjátszva mennyire elfáradt abba, hogy MI ketten felcipeltük.
- Igen! Teljesen igazad van! Csak nem meghíztál? - nevettem fel.
Patrice egy kicsit ijedt arccal nézett rám.
- Uramisten...szerinted híztam? - pánikolt be teljesen.
- Csak hülyeskedtem. - neki futottam és felemeltem egy kicsit. 
Niall leterítette a pokrócot amit elhoztunk, majd hanyatt vágtuk magunkat. Patrice kettőnk között helyezkedett el. Óvatosan rájuk pillantottam. Niall megsimogatta Pat kézfejét, majd összekulcsolták az ujjaikat. Elmosolyodtam. Egyszer nekem is lesz egy barátnőm...aki helyettesíteni fogja az űrt! 
Egymáshoz bújtak, majd Nialler megtámaszkodott a könyökén és a húgom felé hajolt. Lágy csókot nyomott ajkára. Egy ideig néztem őket, majd a csillagokra pillantottam. 
- Hullócsillag!!! - kiáltottam fel, mikor megláttam egyet. - Ez a ti csillagotok volt!! - fordultam feléjük.
Két csillogó, boldog tekintettel találtam szembe magamat. Én is boldog voltam.
Patrice megölelt és a hátamra döntött. Rajtam feküdt.
- Köszönöm Harold! - nyomott puszit arcomra.
- Nincs mit..de mit is köszönsz? - nevettem fel és egy tincset a füle mögé tűrtem.
- Hogy értem jöttél Niall-el. Tudom, hogy a te ötleted volt, hogy megkeressetek...- hangja elhalkult és könnyes lett a szeme. 
- Nehogy bőgjél. Jót akartam neked és Niall-nek! - kacsintottam rá. 
Fejét a mellkasomra hajtotta és csendben maradt. Niall mosolyogva felém suttogta, hogy ő is köszöni szépen.
Patrice felkelt rólam de utoljára még puszit nyomott a szívem felé. Felnevettem az aprócska gesztusán. 
Felült és hangosan nevetett. Csak néztünk rá hülyén, fogalmunk sem volt, min kuncog.
- Mi történt? - kérdeztük meg tőle szinte egyszerre, immáron mi is nevetve.
- Nem tudom. - halkult el...csak bámulta az Eiffel-tornyot. Aranyos volt.
- Nevess még! - suttogtam neki oda. 
Felém fordult és mosolyra húzta a száját.
- Öhm Niall! Te nem akartál csinálni valamit? Itt. Párizsban? - fordultam oda felé, mikor eszembe jutott a repülős eset. 
- Jajj..- kapkodott össze-vissza. - Tényleg kértem egy nagyon jó párizsi étteremből, valami speciális spagettit...gyorsan elmegyek érte, aztán vissza jövök. - pattant fel. A ijedtségtől amit produkált röhögőgörcsöm lett.
- Pat, fél óra és itt vagyok, ha lehet most ne menj másik városba! - nyomott csókot húgom ajkára.

- Ez most komolyan kajáért ment? - nevetett a földön fetrengve.
- Igen. Te tudod a legjobban, hogy milyen. - kacagtam fel vele.
- Én is éhes vagyok! - ült fel újra.
- Spagettit hoz. - bólintottam és már az én gyomrom is korogni kezdett....remélem hoz kaját IS.
Patrice kiszedte a zsebemből a telefonomat és nyomkodni kezdte. Berakta az egyik kedvenc zenéjét Selena-tól...egy jó pörgős szám volt.
- Táncoljunk!! - kiáltott fel jó hangosan, majd felpattant és kezemért nyúlt és felsegített.
- Nem tudok táncolni..- röhögtem fel hangosan.
- Harry..testvérek vagyunk..én sem tudok! - pattogott jobbra-balra.
Percek óta műveltük a táncnak nem éppen nevezhető dolgot, amikor Niall visszatért. Szerencséjére volt 3 ételes doboz a kezében.
- Visszatértem!! - kiáltott fel. Homloka izzadt volt. Látszott rajta, hogy megerőltette magát. - Harry eljössz velem egy kicsit. - nézett rám ahogy lerakta a dobozokat.
- Persze. - léptem oda mellé.
- Most meg hova mentek? - kelt fel Pat is.
- Pisilnünk kell..elmegyünk egy bokorba! - húzott ki minket a csőből Nialler. 
- De maradj itt addig. Játssz a telefonomon. - dobtam oda neki.
Visszaült és nyomkodni kezdte.

- Na most majdnem lebuktunk. - nevettem fel.
- Majdnem. - vett egy nagy levegőt és rám nézett. - Én félek! 
- Ne aggódj!! Minden rendben lesz. Na hadd lássam! - bólintottam zsebe felé.

Amint megpillantottam elámultam. Csodálatos volt. Nagyon szépen csillogott. Olyan volt, amilyet én is el tudok képzelni Pat-hoz.
- Ez gyönyörű! - ennyit tudtam kinyögni.

Visszasétáltunk Patrice még mindig a telefonomon játszott valamit. Amikor mellé léptünk felnézett ránk.
- Na végeztetek hugyosok? - rötyögött.
- Igen. - bólintottam és kikaptam húgom kezéből a telómat.
- Hey! Éppen játszok! - játszotta el a duzzogó kislányt.
- Hmm.. Patrice! - nyújtotta oda Niall a kezét Pat-nek. Bekapcsoltam a kamerát anélkül, hogy észrevegyék.
Pat értetlenül mosolygott rá Nialler-re. Majd a kis szöszi letérdelt és a húgom az ajkához kapta mindkét tenyerét.
- Patrice Styles lennél a feleségem? - nyöszörögte ki Niall.
Patrice levegő után kapkodott majd vigyorogva sírni kezdett.
- Igen Niall! Igen! - kiáltozta és immáron a férje nyakába ugrott.
A gyűrűt az ujjára húzta, majd felkelt és a torony előtt csókolóztak. A videóból minden látszott.
- Éljen az ifjú pár!! - öleltem át őket. 

következő rész 5 megjegyzéstől következik :) még 3 rész és a sztorinak a végéhez érkezünk! *pez

2013. szeptember 4., szerda

23. fejezet ~

- És most hova hölgyem? - kérdezte fájó pillantással a sofőr.
- A reptérre. - mondtam elhaló hangon.
- Mit akar ennyire itt hagyni? Egy ilyen csodálatos nőt, mint magát valószínű mindenki szeret...- az autóval ekkor már elindultunk.
- Ez a baj. Túl sok mindenki szeret, én pedig többet szeretek, mint kellene. - könny szökött a szemembe.
Hiányozni fog Niall nevetése, mosolya, dicséretei, bókjai...és Harry haja, teste, az idióta viccek és a sok kellemes időtöltés.
- Minden megfog oldódni. Minél hamarabb, már előre látom. - egy megnyugtató mosolyt villantott felém a sofőr.
Megérkeztünk. Kifizettem a sofőrt és kilibbentem az autóból. Megköszöntem neki, hogy megpróbált segíteni. A szél iszonyatosan fújt és eléggé fáztam. Gyors léptekkel rohantam az információs pulthoz, ahol elkértem a jegyet amit a neten foglaltam le még ma reggel. Menekültem. Szaladtam. Embereket löktem félre, csak hogy minél hamarabb eltűnhessek innét. Csomagok nélkül, csak pénzzel fogok neki vágni Párizsnak. Hatalmas móka lesz. Rengeteg fájdalommal. Még anyutól sem köszöntem el. Tutira közölné Harry-vel, hogy elmegyek. Sietősen átvilágítottak és megállapították, hogy semmi nincsen nálam, amit ne vihetnék fel a gépre. Még jó, hogy nincsen...cuccom sincsen. Még volt negyed órám. Jobb lesz ha még itt elmegyek a mosdóba és iszok egy kávét, hátha a gépen nincsen kultúrált wc és felébredni sem volt nagyon időm. A fejem pedig iszonyatosan sajog a tegnap estétől.

- Szia. Egy capuccino-t szeretnék. - köszöntem be a repülőtér kávézójába.
Leültem egy asztalhoz és gyorsan vedeltem be a kávémat. Könny szökött a szemembe, mellé pedig kis emlék társult.
Az első találkozás Niall-el!

*Visszaemlékezés*

Toporogtam a kapuban. Harry megígérte, hogy bemutat a bandatársainak. Tél van és iszonyatosan fúj a szél. Kabátban, sálban, kesztyűben és jó bundás csizmában vártam, hogy az az átkozott bátyám kinyissa a kaput. Már olyan régen láttam, hogy a gödröcskékre sem emlékszem. Ekkor kinyílt a hatalmas ajtó. 
- Húgi! Hogy mennyire hiányoltalak! -   ugrott bele nyakamba és erősen magához ölelt. Nekem is nagyon hiányzott, hiszen eddig sosem töltöttünk el külön ennyi időt.
- Jajj Harold! - borultam nyakába. Percekig öleltük egymást  a fagyban, majd végre beléptünk a meleg, jól fűtött lakásba.
- Akkor bemutatlak a srácoknak. - kacsintott rám.
Izgultam mennyire lehetnek rám kíváncsiak a fiúk. Hazz megfogta a vállamat és úgy tessékelt be a nappaliba. Négy fiú kapta fel rám a tekintetét. Csodálatosak voltak. Egyetlen szőke fiú volt, a többi mind barna hajjal rendelkezett.
- Szia! - köszöntek fel teljesen egyszerre, majd hangosan nevettek.
- Sziasztok! - intettem fel kellemetlenül kezemmel.
- Ő a húgom. Patrice! - mutatott be végül Harry.
A fiúk szeme felcsillant és azonnal felpattantak a játékkonzolok mögül. 
- Liam vagyok! - nyújtotta felém a kezét az egyik barna fiú.
- Én pedig Louis, de hívj csak Superman-nek. - vigyorgott képembe egy másik barna srác, aki rögtön bátyám vállába boxolt a Superman kifejezés után.
- Én Zayn vagyok! - nyújtott puszilt arcon egy igazán különleges fiú, barna haj, mogyoró barna szemek és csodálatos bőr szín. Tetszett, hogy kissé mediterrán.
- Az én nevem pedig Niall Horan. - lépett be elém a szőke hajú, csodás kék szemű fiú.
- Én pedig Patrice. - intettem újra.
A fiúk édes vigyorral nyugtázták, hogy talán nem vagyok nekik teljesen unszimpatikus.
- Nos kérsz egy bögre teát? - biccentett felém Louis.
- Igen. Szeretek teázni. - bólogattam hevesen.
Harold keze akadályozott meg a nagy tea délutánban.
- Van egy szabály! - arca komoly volt. Túl komoly.
- Na és mégis mi az főnök asszony? - húzta fel szemöldökét Lou. Halkan nevettem, ahogy Harry-ből viccet csinált.
- A szabály az, hogy senki sem érhet a húgomhoz. Nincsen semmi féle nyomulás felé, még a végén megrontjátok! 
- Drága bátyus. - öleltem át, majd újra Louis mellé léptem vissza. - Ami romlott nem lehet még jobban elcseszni! - kacsintottam rá. Arcán fintor jelent meg. Kimutatta neki, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy bemutatott 4 mellesleg irtó helyes srácnak.
- Én is jövök teázni! - pattant mellénk a csodás kék szemű.
- De te nem is iszol teát! - húzta fel egyik szemöldökét Harold.
- Mától iszok! - vakarta meg fejét.

 *Visszaemlékezés vége*

A könny végig siklott arcomon. Közben mosoly húzódott ajkamra. A kis hülye miattam teát ivott...pedig nem is szerette.
Visszavittem a kávéscsészét a pultra, majd a mosdóba igyekeztem.


*Eközben Harry*

Felébredtem. Karommal  a kanapén nyújtózkodtam keresve húgomat. Nem éreztem bőrét és túl nagy csend volt .Szememet gyorsan felnyitottam és felültem. Nincs itt a nappaliban. Felkeltem és magamra vettem alsónadrágomat.
- Patrice? Merre vagy? - kiabáltam be minden fele. Hát nincsen itthon állapítottam meg. Lehet dolgozni ment.
Kisétáltam a konyhába és felnyitottam a hűtőt.
-  Puding, yoghurt, tej....van valami normális?? - jegyeztem meg hangosan. Végül kivettem a narancslevet és kitöltöttem egy pohárkába. Fordultam egyet és neki dőltem a konyhapultnak. Pár pislogás után egy papírt vettem észre a folyosó kis szekrényén. A díjunk mellett pihent. Odasétáltam. "Harry". Olvastam fel Pat írását. A gyönyörűen kunkorított betűk elárulták, hogy ezt bizonyára Ő írta. Feltéptem a papírt.
"Ne haragudj rám" - állt a levél tetején. Torkomban gombóc alakult ki és még a levegőmet is bent tartottam, ahogy olvastam a levelet.

"Drága Harry...nagyon szépen kérlek ne haragudj rám! Én egy szemét kis dög voltam, hol veled, hol a saját barátommal szórakoztattam saját magamat. Emlékszem, azt mondtad, ameddig én itt vagyok addig te nem tudsz másra vágyni. Hát most menni fog neked is! Elutaztam Párizsban. Nagyon fáj, hogy itt hagylak, hogy többé nem foglak talán átölelni. De ne feledd mit beszéltünk meg még anno, amikor az az idióta Arnold elhagyott engem. Ha nem emlékeznél..megbeszéltük, hogy akármi is lesz TE és ÉN mindig együtt maradunk ÖRÖKRE! Mert te akarsz lenni A férfi az életemben. Naívak voltunk..tudod az Örökké és a Soha nem mindig a tökéletes ígéret. Fáj, hogy reggel nem köszönhettem el rendesen és nem ölelhettelek át jó szorosan, de ha felkeltelek sosem tudlak elhagyni. Most pedig Harold Edward Styles elbúcsúzom tőled egy időre. Talán visszajövök, talán nem. De egyszer megkereslek ebben biztos vagyok...mert Szeretlek..és tudod...tudod..ez az az ok, ami miatt le kellett most lépnem. Sajnálom. Nekem örökre te leszel az a srác, aki bekopogott az ajtómon és azt, mondta "az egyetlened". Te leszel a fiú aki megmutatta, hogy igenis lehet szeretni egy olyat akit amúgy tilos megérintened. Nem ragozom tovább. 
Viszlát Harold..Szerettelek..
A te angyalod....: Patrice "

Szemeim könnyekkel teltek meg. A papír egyre homályosabb lent a fátyol miatt, ami szememet körül ölelte. A papír is vízzel áztatott volt. A tinta néhol megkopott a cseppektől. Elbasztam. Nem egy nőt vesztettem most el, akit csak úgy dugogattam, hanem a saját húgomat. A saját egyetlen ikertestvéremet...és kitudja, mikor lesz újra mellettem.
- Miért kellett nekem kibaszottul nála aludnom azon a kurva estén? - kiáltottam fel. Lábammal a szekrénybe rúgtam. - Miért voltam ekkora hülye, hogy megcsókoltam? Nem elég, hogy én elvesztettem de Niall...Niall, Patrice nélkül idegbajos lesz. - hangosan gondolkoztam.

*Eközben Niall*

Fütyörészve keltem ki ágyamból. Patrice később jön csak haza és megígértem neki, hogy palacsinta lesz a reggeli. Leszaladtam a lépcsőn és készítettem magamnak egy Pat fajta teát. Ez volt az egyetlen tea, amit megtudtam inni valaha is. Kikészítettem a hozzávalókat a finom reggelihez. Átsétáltam a szobán,egy boríték feküdt a bejárató ajtóval szemben. Felszedtem és mivel ez nem az én lakásom, hanem barátnőmé, felraktam a komódra. Ekkor megpillantottam rajta a nevemet "Niall" . Patrice gyöngyírása volt az. Krákogtam egyet mielőtt feltéptem volna a borítékot.

"Szerelmem..Én a világ legnagyobb ostobaságát tettem meg veled. Átvertelek. Megcsaltalak. Fájdalmat okoztam. És most a másik bűn amit elkövetek, hogy elszökök. De egyet mondhatok..igazán szerettelek. Tudod mibe szerettem bele Manócska? Azokba a gyönyörűen csillogó kék szemeidbe. Beléd voltam először igazán szerelmes, de én egy hatalmas idióta vagyok. Ezt már jó párszor bizonyítottam is! Hiányozni fog a nevetésed drágám. Az ölelésed. A csókod. A szereteted. Hiányozni fogsz TE! Elmegyek. Párizsban leszek egy ideig. Hogy meddig még fogalmam sincsen. Szeretlek. Félek, hogy emiatt most eltűnik a csodálatos csillogás a szemeidben és nem lesz többé meg a vakító mosolyod, de kérlek, ne egy ilyen hülye liba miatt veszítsd el ezeket, mint én. Játszadoztam. Szerettem. Megakartam kóstolni a palacsintádat, még utoljára...de itt tartottál volna, hiszen te vagy a mindenem. Neked adok most valamit drága! Ez pedig nem más, mint a szívem. Legyen a tiéd. Tartsd meg emlékbe. Magamban jelenleg egy dolog van amit szeretek és az te vagy! Lehet mire vissza jövök, te házas ember leszel, gyerekekkel a kertben. Remélem bemutatsz nekik, hogy én is részese voltam a kis életedben. 
Szeretlek szerelmem. Te vagy a mindenem és most....most elbúcsúzom. 
Niall James Horan..sok sikert kívánok az életben, egy gyönyörű nővel melletted! 
Csókol: Patrice"

Könnyek ezrei csordultak le arcomon és az amúgy is vizes papírra cseppentek.
- Nem hagyhat el csak így! Nem teheti ezt velem. Én nem haragszok rá! Én szeretem! A picsába is. - térdem megrogyott és a padlón csücsültem. Kezemben a levéllel. Többször is végig olvastam a sorokat.
-A csodás szemeim és a mosolyom? Én csodás? Nélküle egy senki vagyok! Az a csillogás azóta van a szemembe, mióta Harry első nap bemutatta, mióta félénken betipegett a nappalinkba és egyben az életünkbe is. Azóta van rajtam a mosoly és a csillogás, de nélküle ezek a dolgot elvesznek belőlem.

A kapucsengésére lettem figyelmes. Nehezen felkeltem, arcomat kissé megtöröltem és kitártam az ajtót. Harry volt, könnyes volt az arca és piros.
- Bejöhetek egyáltalán? - kérdezte hüppögve.
- Persze! - nyitottam ki az ajtót szélesebbre.
Ledobta kabátját és a cipőit is ledobta.
- Az egész az én hibám Niall. Ne haragudj rám! Én nem akartam, hogy elveszítsd miattam. - krokodil könnyek csurogtak végig arcán.
- Nem Harold! Te elvesztetted a húgodat! Neked Ő volt a Nő, a Lány az életedben. Ő  volt a mindened és mindez nem történt volna meg, ha én nem akarom annyira randira hívni. - a hajamba téptem és még mindig sírtam.
- Nem hagyhatjuk, hogy elhagyja a bátyát és a pasiját! Nem! Menjünk utána!! Kapd fel a dzsekid Horan! - kiáltott rám és megtörölte orrát. Jó ötletnek tűnt amit mond és bebújtam a kabátomba. Kit érdekel, hogy egy laza melegítő van rajtam..senkit a lényeg, hogy lássam a szerelmemet és újra a kezembe tarthassam.
Kirohantunk Hazza autójához. Gyorsan hajtottunk. Átmentünk az összes piroson, megszabtuk az összes jelző táblát.
Megérkezve kipattantunk és bezárta Harold az autót.
- Most merre? - kérdeztem aggódva. Arcomat még mindig könnyek mardosták.
- Fogalmam sincs. Információs pult? - kérdezte, ezzel megadva a választ.
Ekkor kiszállt egy taxi sofőr és utánunk szólt.
- Hey! Ti ketten? Egy hölgyet keresnek? Barna göndör hajjal és zöldes-barna szemekkel? Hasonlított egy kicsit talán önre- mutatott rá Harry-re a sofőr.
- Igen. Pontosan Őt. - kiáltottam fel.
- Párizsi vonatra szált fel. Még van pontosan 10 perc. Igyekezzenek nagyon! Nem láttam még ennyire megtörve egy nőt. Önök fontosak neki mindketten! Siessenek! - a férfi mosolya biztató volt.
Rohantunk!
- Jó napot hölgyem egy jegyet kérek a most induló párizsi gépre! - hadarta Harry nagyon gyorsan.
- Nincsen jegy. Jöjjön vissza holnap. - mondta a nő olyan unalmas képpel...rácsaptam a pultra. Ez nem lehet igaz.
Harold megtörölte az arcát és elővette a gödrös csajozós mosolyát.
- Hölgyem! Tudja kivel van dolga? Én vagyok Harry Styles! - mosolya majdnem őszinte volt. A nőnek viszont a szava elállt. - Ő pedig Niall Horan. Szóval még mindig nincsen talonban két jegye a gépre? - hangja nyugodtnak tűnt..de cseppet sem volt az a doboló lábával és ujjaival.
- Megnézem mit tehetek egy pillanat! - vigyorgott vissza és eltűnt hátra.

- Sosem éltem vissza a hírnevemmel, de ez most fontos! - nézett rám Hazz. Karjával  gyengéden magához ölelt. Én is öleltem egy darabig. Egymás vállán sírtunk. Ez baromi jól nézhetett ki más emberek szemével.

- Khm. Uraim. - lépett ki újra a nő. - Találtam számukra két jegyet!
Öröm lepett el mindkettőnket!
- Ez fantasztikus! - ujjongott Harry.
- De csak a nászutas osztályon! - nyögte ki a csaj.
- Jó az nekünk. - vigyorgott rám Harry. Nekem annyira mindegy milyen helyre, csak jegy legyen PÁRIZSBA!
Megkaptuk a jegyeket. Átvilágítottak minket és sprinteltünk, hogy elérjük a már majdnem felszálló gépet.
Szaladtunk a lépcsőn, ami már majdnem becsukta az ajtót.
Bent vagyunk. El sem hiszem! A legjobb, hogy valahol ezen a gépen van Patrice is.
Helyet foglaltunk a csupa bordó, rózsás helyen.
- Pezsgőt az uraknak? - lépett be mellénk egy pincér.
- Nem kell köszönjük! - bólintott Harold.
- Maguk összeházasodnak? - kérdezte meg.
- Nem mi nem! Mi csak..szóval ez egy hosszú történet. - gügyögte Hazz.
- Akkor éljen az ifjú pár. - kiáltott fel a mostmár elég idegesítő fickó.
Harry-ből egy fájó röhögés tört fel és én is megengedtem magamnak egy mosolyt.
Nem elég, hogy a barátnőm lelépett, jelenleg a járaton, mindenki a mi nemlétező meleg esküvőnkről beszél. Ez egyre kellemesebb.
- Jól van akkor. Legalább egyedül már nem maradunk, hiszen most házasodunk össze drágám! - Harry vicce kicsit megnyugtatott, így már nagyobbat nevettem.

Az út hosszabbnak tűnt mint amilyen valójában volt. Főleg, hogy az "esküvőnk" volt a téma az összes pincérrel és nászutassal. De megérkeztünk.
Hamar pattantunk fel.
- Nézd már, hogy rohannak. Mennyire szeretik egymást azzal a sráccal. - szólalt meg egy idősebb hölgy.
- A húgát szeretem. Őt fogom elvenni itt! - fordultam feléjük és végre megmagyaráztam a dolgot.
Az út közben eldöntöttem, hogy elveszem. Nem akarom elveszíteni.
- Ezt akartam javasolni én is. Állj a sarkadra Niall és kérd meg a kezét! - mosolygott rám Harold.
Kerestük Patrice-t.



A következő rész 5 megjegyzéstől következik és ha kíváncsiak vagytok a meglepetésre szerezzetek pár feliratkozót ;) Pez

2013. szeptember 2., hétfő

4. díj :))

El sem hiszem, hogy a blog immáron a negyedik díjat is megkapta. Köszönöm szépen http://angiekeszrotijai.blogspot.hu/ ennek az oldalnak, akitől a díjat kaptam :)


11. dolog rólam.

1. Imádlak benneteket.
2. Ed Sheeran az egyik kedvenc zenészem.
3. Imádok bulizni.
4. Az egyik becenevem a Humor Harold a jó kedvem és az idióta vicceim miatt.
5. Legjobban a +18-as részeket szeretem írni (szerintem ezt észrevettétek ) ;)
6. Idén 11.-es vagyok.
7. Niall a kedvencem.
8. Szeretem megvédeni a barátaimat, ezért Őrangyalnak is szoktak hívni.
9. Imádok gitározni és nagy reményeket fűzök az énekes karrierhez...de majd meglátjuk mi lesz belőle :)
10. Sportaerobikozok.
11. Köszönöm szépen azoknak, akik szerint hasonlítok Harry-hez, mert nélkülük ez a blog most nem létezne!!!

Válaszaim a feltett kérdésekre:

Kedvenc zenekarod?

A One Direction és a The Fray.

Directioner vagy?

Igen!!!

Kedvenc könyv?

Két hatalmas kedvencem van. Mindkét könyv több részes, az egyik a Csitt,Csitt! könyvsorozat , ami egy bukott angyalról szóló történet. A másik pedig a Szürke ötven árnyalata könyv sorozat, ez pedig egy erotikus könyv....mondjuk mindenkinek csak ajánlani tudom. Iszonyatosan izgalmas.

Milyen zenét szeretsz?

Olyan zenéket szeretek hallgatni, ami mondd valamit. Szeretem a lassú, lírai számokat, mint például Ed Sheeran számait. Ugyanakkor oda vagyok azokért a zenékért is, amik jó pörgősek és az ember akármikor egy jót táncolhat rájuk.

Van háziállatod? Milyen fajta?

Sajnos az én háziállatom egy féléve elhunyt. R.I.P Bubu..

Hányadikba mész? 

11. :)

Van legjobb barátnőd? 

Van ám! :)

Mennyire várod a sulit? 

Nem annyira vártam. Nem lesz valami könnyű évem, de az osztály már hiányzott.

Kedvenc blog?

Dark :) mást nem is olvasok nagyon.

Mióta blogolsz? 

Egy fél éve kezdtem el és azóta sem hagytam abba!

Kedvenc One Direction tag? 

Niall. :)




Az én 11 kérdésem.

1. Mi volt az első blog amit olvastál? (linkkel)
2. Kedvenc mesefigurád?
3. Szerelmes vagy? Esetleg van aki tetszik!?
4. Dark vagy Cupcake Harry?
5. Van olyan barátod akire mindig számíthatsz?
6. Kerültél már olyan helyzetbe amikor két fiút szerettél egy helyett?
7. Játszol valamilyen hangszeren?
8. Kedven zene?
9. Hányadik osztályba léptél?
10. Melyik nyelvet szereted a legjobban beszélni? Vagy melyiket szeretnéd a legjobban megtanulni?
11. Melyik a kedvenc blogod? (linkkel)


Akiknek küldöm! (sajnos nem olvasok túl sok blogot, de amik eddig tetszettek azoknak mind küldöm a díjat :/ )

http://claimfanfic.blogspot.hu/
 
http://onelovebyaccident.blogspot.hu/
 
http://angiekeszrotijai.blogspot.hu/
 
http://rosszatakarom.blogspot.pt/    ez az egyik kedvencem :$
 
Köszönöm szépen a díjat még egyszer, s bár a történetnek lassan vége tudnotok kell, hogy már meg van mi lesz a következő sztori és nagyon remélem, hogy tetszeni fog az is és, hogy nagyon sokan velem tartotok majd :) 
 
Pez
 

2013. szeptember 1., vasárnap

22. fejezet ~ (+18)

- Bébi! - szaladt le a lépcsőn. 
- Gratulálok! Gyönyörű voltál. - kapott fel és csókkal lepett meg.
- Köszönöm. Imádlak! Legközelebb veled vonulok végig azon a szőnyegen. - simítottam meg arcát.
- Csináltam neked egy kis meglepetést a hálóban. - felemelt. Kezében tartva vitt fel a lépcsőn be a szobába. Belépve, ahogy letett meztelen talpam érintette a hideg padlót. Kezét a szemem elé tette és semmit sem láttam. A hideg futkosott a hátamon, majd eltűnt a puha kéz szemem elől. Aprót pislogtam és felfedeztem a csodálatos meglepetést, ami már kissé ismerős volt számomra. Rózsák mindenütt, vanília illat borította be a hálót. Gyertyák vették körbe az ágyat és az ablakpárkányt. Eper és behűtött pezsgő pihent a komódon. Lovagom hátulról karolt át és derekamnál összefűzte ujjait. Fejét vállamon pihentette. 
- Ez gyönyörű! - fordultam szembe vele. 
A csodálatos kék szemek nem engedték, hogy elkapjam róluk tekintetemet. Nyakába raktam kezemet és közel vontam magamhoz. Ajkamat az övének nyomtam és vadul csókolni kezdtem. Keze vándor útra tért testemen és a rajtam lévő anyagot kezdte feljebb húzni. Fenekembe markolt és megemelt. Lábamat csípőjén fogtam össze, míg ő tartott. Sétálni kezdett a szobában, de csókunkat még mindig nem szakítottuk meg. Az ablak párkányra ültetett pár gyertya mellé. Lábam közé férkőzött. Ujjammal kitapogattam pólója alját és átvetettem azt, fején. Ő is megszabadított a ruhámtól, hajamból kivette a hajgumit így az óvatosan hullott le vállamon. Újra csókolni kezdett. Felkapott egy hullámos tincset ujjai közé és csavargatni kezdte. Én is hajába túrtam. Hiába volt közel hozzám, még többet akartam belőle. Puha mellkasa óvatosan nyomódott nekem. Szája lejjebb haladt, immáron nyakamon hagyott puszikkal lepett meg, aztán a kulcs csontomat vette kezelésbe és így haladt lefele. Már előttem térdelt. Ujját a fehérneműm szélébe akasztotta és kínzó lassúsággal húzta le. Felállt és újra csókkal perzselte meg ajkamat, ujjával eközben csiklómat dörzsölte. Szájába nyögtem. Kezével átfogott és felemelt, majd a rózsaszirmokkal belepett ágyra rakott és ott folytatta tovább kényeztetésemet. Nem fair, hogy rajta még nadrág van. - jutott eszembe és övcsatjáért nyúltam.
- Nem! Te nyertél díjat, te kapsz ajándékot! - suttogta fülembe, majd beleharapott egy kicsit. 
Két ujját belém rakta, miközben lábam közé mászott és puszikat hagyott hasam alján. Nyakamat erősen szívta és tudtam ennek bizony egy csodálatos lila folt lesz a nyoma holnapra. Kék szeme szinte kiégette zöld szemeimet. Csak néztük egymást, miközben ujja még mindig bennem volt. Felemeltem a fejemet és ajkát simogattam meg az enyémmel. 
- Niall!! - kiáltottam fel, mikor elélveztem. 
Miután kellőképpen kipihegtem magamat, vállánál fogva nyomtam le az ágyra a kis szöszit. Derekán átdobtam a lábamat és végre kikapcsolhattam az övét. Ledobtam a földre amit a csat miatt hatalmasat koppant. De kit érdekelt. Kipattintottam a nadrág gombot, lábával pedig lerugdosta magáról a már nem oda illő darabot, az alsó nadrággal együtt. 
Visszaültem rá. Végig simítottam tökéletes felső testét. 
Istenem bárcsak örökké így maradhatnánk! - gondoltam magamban. Csókot hintettem nyakára, majd hasára és végül ágyékára. Eddig bírta. Fordított helyzetünkön és újra alatta kötöttem ki. Szerettem, ahogy felettem magasodik. Miközben vadul tépte ajkamat, belém helyezte magát. Csípőjét ördögien mozgatta, így kikényszerítve belőlem a nyögéseimet. Hátán végig vezettem körmeimet, elég erőteljesen. 
Ha már Ő egy hatalmas lila foltot hagyott a nyakamon, én miért ne hagynám ott a köröm nyomomat a hátán? 
Nyakamat tovább szívta de most a másik oldalon.
- Ne szívd tovább..lassan nem marad ép nyaki felületem. - lihegtem, mire belőle egy nyögéssel teli nevetés szaladt ki. 
Felülre kerültem és most én írtam le végtelen nyolcasokat csípőmmel. Hangos nyögéssel jelezte, hogy igazán élvezi a dolgot. Lehajoltam hozzá egy csókra. Nyelvét vadul öltötte át számba, és durva táncot járt az én nyelvemmel. Pillanatokon belül a lökések egyre mélyebbek lettek és Niall egy hangos nyögés kíséretében belém élvezett. Én is átadtam magamat a gyönyörnek, majd barátom izzadt mellkasára hajtottam fejemet. Hallgattam heves szívdobogását, ami csillapodni kezdett. Lassan kihúzta belőlem magát és mellé heveredtem.
- Köszönöm. Tetszett az ajándék.
Kék szemeiben valamiféle csillogást fedeztem fel.
- Nem ez volt az ajándék! - kacagott fel.
Kissé megzavarodtam. Ha nem a rózsák, a gyertya és a csodálatos együttlét volt az ajándék akkor mi? 
Felültem és magamra csavartam a kék takarót.
- Akkor mi? - csattantam fel izgatottan.
Felkelt és magára vette a boxerét. Figyeltem, ahogy ki indul a szobából. Izmos háta tökéletes volt, ahogy mozgott. Én is kiléptem az ágyból és az ablakhoz léptem, hogy visszabújjak ruhámba. Ahogy lehajoltam és visszaálltam, megpillantottam a fekete autót és mellette egy fürtös alakot. Hamar rájöttem mi történt. Harold nem ment el, sőt kint akart várni. 
Nem lehet igaz! Mindent látott, ami az ablakban történt. Amint észrevette, hogy felfigyeltem rá, az autóba pattant és elillant. Szaporán vettem a levegőt. A szekrény ajtómhoz léptem és gyorsan kikaptam egy kötött pulóvert, belebújtam egy kopott farmerbe és visszakötöttem a hajamat. Niall újra a szobába lépett kezében egy kis dobozzal. 
Mi a fene! 
Elém lépett és felnyitotta a dobozkát. Egy karkötő lapult benne, amin két nagyobb kocka lógott le, benne egy N és egy P betűvel. Lassan szedtem ki a dobozból.
- Ez...tényleg gyönyörű. - motyogtam és Ő rákapcsolta a kezemre. - Köszönöm. - nyomtam csókot ajkára.
- Hová mész, hogy így kiöltöztél? Hajnali kettő van! - nevetett fel.
- Harry most hívott, hogy anyáék nekem és neki meglepi bulit szerveztek Hazz lakásán, szóval mennem kell. - megint hazudtam.
- Akkor szaladj baby! . csapott rá hátsó felemre. Csókkal köszöntem el tőle.
Felkaptam a kocsi kulcsomat és eszeveszett gyorsasággal viharoztam ki a garázshoz. 
- Indulj már be basszus! - ordítoztam az autóval, ami harmadszori indítás után sem akart elindulni. - Akkor bazdmeg, te rakás szar! - csaptam rá a kormányra. Zsebembe gyömöszöltem a kulcsot és kipattantam a járgányból. Lezártam a garázs ajtót és szaladni kezdtem. Tisztában vagyok vele, hogy Harold lakása egy teljesen másik utcában van, de pillanatnyilag nem érdekelt. A lábam már iszonyatosan görcsölt és az oldalam is szúrt, de mintha az életemért küzdöttem volna, annyira szaladtam. Fél óra folyamatos sprintelés után már Harry bejárat ajtaja előtt álltam. Hosszan nyomtam meg a csengőt, mint valami őrült. 
- Nyitom. Nyitom. - kiáltott ki Harold.
Észleltem, ahogy a folyóson felkapcsolódik a villany. A zár kattant és az ajtó kinyílt. Harold még mindig az öltönyben állt, szeme értetlenül nézett rám. Szemöldökét összevonta.
- Hát te? - kérdezte halkan.
- Harry...basszus. - káromkodtam egyet. 


Itt az idő! Mondd el neki, hogy szereted! Ne várj tovább. - suttogta a belsőm.

- Csukd be az ajtót egy pillanatra kérlek! De nyisd ki ha újra csöngetek! - szuszogtam.
- Babe jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Csak csináld!! - korholtam rá.
Az ajtó újra becsukódott.

- Nem szeretem! Te teljesen meg vagy őrülve? Én Niall-t szeretem. - huppantam le a hideg kőre pár méterrel arébb, még mindig Hazz kertjében, miközben saját magammal kiabáltam.

Ha nem szereted mégis minek rohantál ide több kilométeren át? Niall szereted?! Érdekes, miközben Harold-ra gondoltál szex közben. - ordított velem a kis istennőm.

- Hé! Te nem döntesz helyettem! Én tudom mit, avagy ez esetben kit akarok! - kiabáltam fel hangosan.

Te nagyon bolond. Én te vagyok. Ugyanazt akarjuk...még pedig Harry-t!! Harry!! Harry!! Harry!! - suttogta folyton ezt az egyetlen nevet elmém.

Odaszaladtam az ajtóhoz és újra megnyomtam a csengőt. Az ajtó azonnal kinyílt.
- Jót beszélgettél magaddal? - kérdezte meg tőlem Hazz, tekintetén egyre nagyobb aggodalmat vettem észre.
- Én...a kurva életbe is szeretlek téged Harold!!!!!!!! - ordítottam hangosan. Biztos vagyok benne, hogy az egész utca hallotta a szerelmi vallomásomat.
Keze, kezemért nyúlt és össze kulcsolt ujjainknál fogva behúzott a lakásába. Az ajtót, pedig hangosan becsapta.
- Egész éjjel én voltam aki szerelmet vallott neked! Elmondtam, hogy szeretlek, de te nagy ívből leszartad! Nem érdekeltek az érzéseim. Bementél a lakásba, még csak meg sem vártad, hogy esetlegesen lelépjek. Felfaltátok egymást Niall-el a szemem előtt, láttam ahogy ott érint meg, ahol egész éjjel ÉN akartalak megérinteni. Igen. Végig néztem az egészet...fájt, kibaszottul fájt, hogy nem én vagyok az a srác, aki az ágyába vihet ma éjjel. Én akartalak édesen megcsókolni! Azt akartam, hogy együtt ünnepeljük meg a közös díjunkat. Én csak....veled akartam lenni! Aztán megláttál és úgy gondoltam nem akarod, hogy ott legyek, hogy nem akartál velem lenni. És most itt vagy! Megleptél és nem is számítottam rád a ma este folyamán. - édesen átölelt én pedig zokogni kezdtem a vállán. - Csak azt kérem, légy velem akkor is ha fájdalmat okozunk egymásnak és ha bántalak akkor is tudom, hogy te vagy az egyetlen lány aki felborította az életemet. Mert szeretlek. Büszke vagyok ránk! Mi lenne ha együtt élnénk tovább a jövőt?

A gyönyörű szavak, mondatok és gesztusok teljesen felkavartak. Én tényleg szeretem.

- Nem akartam, hogy lásd, amit láttál! Én egy barom vagyok. Szeretlek! De tudod, mi a véleményem erről az egészről. Fáj, hogyha látom, hogy neked fáj. Egy szélhámos vagyok, aki hol veled, hol Niall-el játszadozik..de ez csak azért van, mert azt hiszem tudok szeretni. Talán jobban, mint bárki más. - hüppögtem. Orrát összedörzsölte az enyémmel. Még az orromon is egy könnycseppecske volt. Hüvelykujjával megtörölte vizes arcomat. Ajkával apró puszit adott a számra.
- Nekem te vagy az egyetlenem angyalom! - suttogta. Közben végig szemembe nézett. Perzselt tekintete. Ajkára egy apró mosoly húzódott, míg én még mindig sírtam. - Hagyd abba a sírást szerelmem. Ünnepeljük meg a díjat. - mutatott rá a cipős szekrényen pihenő díjunkra.
Pulcsim ujjába megtöröltem még mindig könnyes pofimat. Harold az összekulcsolt ujjainknál fogva vezetett be a konyhájába. Felkapott és leültetett az egyik bárszékre. A hűtőhöz lépett és kivett egy pezsgős üveget. Fel akartam kelni, hogy elővegyek a szekrényből két pezsis poharat, de két kar a vállamnál fogva lefogott.
- Maradj nyugton! Majd én ide hozom. - mosolygott rám és egy puszit nyomott a homlokomra.

Miért ilyen átkozottul kedves velem mindenki? Miért nem lehetne egyszerűbb ez az egész? - több millió kérdés merült fel bennem. A telefonom vad rezgése a zsebemben ébresztett fel.
Niall!
- Szia édes! Otthon hagytam valamit? - kérdeztem remegő hangon, miközben még mindig a sírás fojtogatott.
- Igen manó. Engem! - kiáltott fel. - Átjöhetek én is, vagy nagyon privát a buli? - kérdezte halkan. Ő a nevetését fojtotta vissza.
- Hát..éppenséggel nem tartom túl jó ötletnek, hogy most átgyere.
- Történt valami kicsim? Nem hallatszol túl feldobottnak! - Niall aggódó hangja, megnyugtató volt. Aggódik értem, én pedig játszok vele. Harry-vel is csak szórakozok. Lehetetlenség egyszerre két embert ennyire szeretni, mint amennyire én szeretem őket.
- Nem. Semmi nem történt. Csak anya van még itt, szóval nagyon zártkörű a buli. - mosolyt erőltettem az arcomra.
- Akkor nem megyek át. Holnap reggel ha hazajössz csinálok palacsintát! - hangján is hallottam, hogy nagyon vigyorog.
- Sok szerencsét édesem. Szeretlek nagyon! Csókollak. - majd letettem a telefont.
Harry visszatért a poharakkal a kezében.
- Csak nem máris hiányzol a lovagodnak? - kérdezte miközben bajlódott a pezsgős üveg kinyitásával.
- Add ide azt az üveget! - téptem ki kezéből. Pillanatokon belül sikerült kinyitnom, majd kipattintanom a kis kupakot a helyéről.
- Mióta vagy te profi pezsgő nyitó? - kérdezte miközben hatalmasra nyitott szemekkel bámult. Kitöltöttem a pohárba a gyöngyöző alkoholt.
- Akkor koccintsunk ránk!! - kiáltottam ahogy felemeltem a poharamat. Harold is így tett, bár nem értett semmit. Poharaink ütemesen koccantak, majd ajkamhoz emeltem és megittam a jó hideg pezsgőt.
Miután ő is legurította az egészet csend állt be. Kínosan nagy csend.
- Harry..sosem kérnék ilyet de, tudnál nekem kölcsön adni egy kis pénzt? - tettem fel halkan a kérdést. Elpirultam. Még sosem kértem tőle kölcsön semennyit.
- Nagyon szívesen. Tudod, hogy akármikor. Mennyire volna szükséged? - emelte fel újra az üveget, hogy töltsön.
- Hát szeretnék egy új autót venni, az enyém bedöglött. Az egész egy nagy rakás szar. - forgattam meg a szememet.
- Hallod te magadat? Egy Range Rover-ről így beszélni. - nevetett fel hangosan. - Szólok Paul-nak, hogy utaljon át pénzt a kártyádra, még ma este. - és már írta is az SMS-t.
- Egy isten vagy! - nyomtam puszit, kissé borostás arcára.
- Egy szexisten! - dicsőítette ő is saját magát. Ledobta magáról a zakót és a székre akasztotta.
- Nem mondod komolyan, hogy egy kis pia ennyire képes kikészíteni? Izzadsz mint egy ló! - cikiztem Harold-ot.
- Nem a pia az ami teljesen kikészített, hanem te. De semmiképp sem az irtózatosan szexi kötött pulcsid! - cinkelt tovább.
Sosem bírta a kötött pulcsijaimat. Keményebb alkoholhoz nyúltunk és előkerültek a jó mélyre eldugott whisky-k. Nem csoda, hogy elrakta. Az utolsó piás kalandja után..
- Szeretnéd, hogy levegyem a pulcsimat? - kérdeztem halál nyugodtan, miután már jó pohár alkoholt a szervezetembe vittem.
- Minden vágyam hogy levedd! - harapta be ajkait.
Figyeltem arcát, ahogy lekapom magamról a már nem kívánt darabot. Egy bőrszínű melltartó volt csak alattam. A kopott farmer még mindig rajtam feszült. De nem az volt az egyetlen feszült dolog a szobában, hanem Harold!
- Szeretnéd, hogy levegyek valamit én is? - úgy kérdezte meg, mintha egy kis ovissal lennék egy szobában.
- Esetleg leszedhetnél engem erről a székről, mert ha egyedül próbálok lejönni róla tutira kitöröm a nyakamat. - nevettem fel.
Harry teljesen magabiztosan felkelt a székéről és felém sétált. Nem tűnt részegnek, sőt még csak ittasnak sem. Két tenyerét két oldalamra tette, ujjaival erősen belém markolt és leemelt a székről.
Mikor lábam érintette a talajt egy kicsit megbillentem, de Harold elkapott.
- Úgy látom nekünk Styles-oknak nem szabad sok whisky-t inni, mert könnyedén megárt. - nevetését még így is teljesen tisztán hallottam.
- Szerintem meg sem ártott! - csípőre tettem a kezemet és igyekeztem megállni immáron a saját talpamon.
- Én is pont úgy veszem észre, hogy teljesen stabil vagy és ha most vadul elkezdenélek csókolgatni, akkor valószínű a talpadon maradnál! - mondta, kihallottam a cinket a hangjából.
- Gyere és nézzük meg. - ajkamba haraptam és kellően próbáltam csábosnak tűnni. Már amennyire ez sikerült.
Pár lépéssel közelebb lépett hozzám.
- Akkor most lesmárollak, de nem foglak tapizni közben. Csak, hogy megnézzük megállsz-e a saját lábacskáidon! - suttogta a fülembe, amitől már alapból kissé dőlni kezdtem de megtartottam magamat. Szája birtokba vette az enyémet, fogával gyengéden megharapta alsó ajkamat, amire én kicsit felnyögtem. Nyelve utat tört a számba, eleinte óvatosan simogatta az enyémet, kicsivel később viszont vadul simogatta szájpadlásomat. Megremegett a térdem és majdnem elestem, de gyorsan megmarkoltam Harry vállát. Nem ért semmit, csúszni kezdett az inge anyaga és megborultam hátrafelé. Kezemmel Harold után kaptam és gallérjánál fogva magammal rántottam. Bár rajtam huppant és iszonyatosan kellemetlen érzés volt, annyira semmit sem éreztem.
- Mondtam, hogy nem vagy józan! - kacagott fel, miközben felkönyökölt mellettem.
- És akkor mi van? Én is kirúghatok egyszer a hámból! - veregettem meg a vállát. Felkelt rólam. Nem ezt vártam...azt hittem magáévá fog tenni a padlón. Jó is lett volna. Helyette most álló helyzetből a kezét nyújtotta felém. Felemeltem a kezemet és elkaptam vele bátyám hatalmas tenyerét. Erősen húzott fel újra állásba.
- Huh.. ez kemény menet volt. - nyögtem fel.
Egyik szemöldökét felvonva várta a magyarázatomat.
- Reménykedtem benne, ha már lent vagyunk a padlón, kettesben és nincsen rajtam pulcsi, akkor majd ott is maradunk és esetleg te is megválsz pár felesleges ruha darabodtól! - mondtam lazán miközben ujjaimmal sétáltam fel mellkasán. Levegő vétele egy másodpercre megingott, majd leszedte a kezemet mellkasáról.
- Hazaviszlek! - vigyorgott rám.
Ez elmeháborodott? Én nem akarok hazamenni!
- Ki említett neked olyat, hogy én haza akarok menni? - fejemet jobbra döntöttem és úgy tettem fel neki a kérdést.
- Szóval maradni akarsz? - fordította el ő is a fejét. Engem majmolt.
Heves bólogatásba kezdtem. Még szép, hogy maradni akarok!
- Akkor azt hiszem felhívom Kimberly-t, hogy mégse jöjjön át ma este. - csúsztatta ki telefonját zsebéből.
- Ha a csajod jönne ide és szét akartad volna baszni a fejét, akkor hazavihetsz. - de már késő volt, hiába szóltam, a nője felvette a telefont, Harry pedig édes, babusgató hangon megkérte, hogy ne jöjjön át, majd le is tette a kagylót.
- És akkor most mit szeretnél csinálni? - csapta össze a tenyerét.
- Van egy pár ötletem..- kacsintottam rá. Neki futottam és egyenesen Harry-nek mentem, addig toltam ameddig hanyatt nem estünk a kanapé hátoldalának és át nem borultunk. Hangosan nevettem.
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? - aggódott Hazz.
- Semmi bajom, hűtsd le magad! - nyomtam puszit ajkára.
Harold a karjába emelt és lefektetett az ágyra. Lábam között volt, egy kezével a háttámlán másik kezével mellettem tartotta magát.
- Mi az az ötlet, ami miatt itt akartál maradni? - zihálva kérdezte. Nagyon jól tudta miért akartam maradni.
- Hm.. - felültem és nagyon közel kerültem hozzá. Nyakába csimpaszkodtam és magamra húztam. Immár rajtam feküdt. Az egész teste mint egy takaró vett körül. Ekkor eszembe jutott, hogy legutóbb mikor így feküdtünk Ő éppen mellkasomon zokogta ki magát. Hajába markoltam és felemeltem fejét. A csodálatos zöld szemei, rózsaszín ajkaimat bámulták.
- Csókolj meg te szarházi. - sutyorogtam.
Felmászott és vadul csókolt. Most már biztosan nem fogok elesni, és nem rontja el semmi sem ezt a pillanatot.

*Másnap reggel*

Meztelenül ébredtem Harry-vel a kanapén, a fejem pedig iszonyatosan sajgott. Kiléptem bátyám mellől és a konyhába vonszoltam el magam. Halántékom dörzsölése kicsit sem javított a helyzeten. A szekrényben hamar rátaláltam a pirulára és véget akartam vetni a fejfájásnak.

A tervem fantasztikusan készen állt. A telefonomra pillantottam és láttam, hogy a kártyámon elég sok pénz van, ahhoz amire készülök. Elhagyom London-t egy kis időre és a fiúkat is. Nem számít, hogy nekem fáj, de nekik nem okozok legalább több fájdalmat. Fél óra múlva indul egy gép Párizsba és én rajta leszek.

Magamra vettem a pia szagú pulcsit és a rongyos nadrágot. Hajamat összefogtam.
Egy papír és egy toll segítségével elköszöntem Harold-tól, majd gyorsan távoztam mielőtt felkelne.
Egy másik levélke is volt a kezembe, mielőtt elmennék a reptérre bedobom a lakásomra, hiszen Niall ott vár rám.

Hívtam egy taxit, majd bedobtam a levelet. Kicsit behintettem a parfümömmel. Tudom, hogy a kis szöszi imádta ezt az illatot. Sírva fakadtam, de mielőtt meggondolnám magam visszapattantam a rám váró sárga autóba.
- És most hova hölgyem? - kérdezte fájó pillantással a sofőr.
- A reptérre. - mondtam elhaló hangon.
- Mit akar ennyire itt hagyni? Egy ilyen csodálatos nőt, mint magát valószínű mindenki szeret...- az autóval ekkor már elindultunk.
- Ez a baj. Túl sok mindenki szeret, én pedig többet szeretek, mint kellene. - könny szökött a szemembe.
Hiányozni fog Niall nevetése, mosolya, dicséretei, bókjai...és Harry haja, teste, az idióta viccek és a sok kellemes időtöltés.
- Minden megfog oldódni. Minél hamarabb, már előre látom. - egy megnyugtató mosolyt villantott felém a sofőr.
Megérkeztünk.


A következő rész 5 megjegyzés és 2 feliratkozó után következik :) Pez