23. fejezet ~

- És most hova hölgyem? - kérdezte fájó pillantással a sofőr.
- A reptérre. - mondtam elhaló hangon.
- Mit akar ennyire itt hagyni? Egy ilyen csodálatos nőt, mint magát valószínű mindenki szeret...- az autóval ekkor már elindultunk.
- Ez a baj. Túl sok mindenki szeret, én pedig többet szeretek, mint kellene. - könny szökött a szemembe.
Hiányozni fog Niall nevetése, mosolya, dicséretei, bókjai...és Harry haja, teste, az idióta viccek és a sok kellemes időtöltés.
- Minden megfog oldódni. Minél hamarabb, már előre látom. - egy megnyugtató mosolyt villantott felém a sofőr.
Megérkeztünk. Kifizettem a sofőrt és kilibbentem az autóból. Megköszöntem neki, hogy megpróbált segíteni. A szél iszonyatosan fújt és eléggé fáztam. Gyors léptekkel rohantam az információs pulthoz, ahol elkértem a jegyet amit a neten foglaltam le még ma reggel. Menekültem. Szaladtam. Embereket löktem félre, csak hogy minél hamarabb eltűnhessek innét. Csomagok nélkül, csak pénzzel fogok neki vágni Párizsnak. Hatalmas móka lesz. Rengeteg fájdalommal. Még anyutól sem köszöntem el. Tutira közölné Harry-vel, hogy elmegyek. Sietősen átvilágítottak és megállapították, hogy semmi nincsen nálam, amit ne vihetnék fel a gépre. Még jó, hogy nincsen...cuccom sincsen. Még volt negyed órám. Jobb lesz ha még itt elmegyek a mosdóba és iszok egy kávét, hátha a gépen nincsen kultúrált wc és felébredni sem volt nagyon időm. A fejem pedig iszonyatosan sajog a tegnap estétől.

- Szia. Egy capuccino-t szeretnék. - köszöntem be a repülőtér kávézójába.
Leültem egy asztalhoz és gyorsan vedeltem be a kávémat. Könny szökött a szemembe, mellé pedig kis emlék társult.
Az első találkozás Niall-el!

*Visszaemlékezés*

Toporogtam a kapuban. Harry megígérte, hogy bemutat a bandatársainak. Tél van és iszonyatosan fúj a szél. Kabátban, sálban, kesztyűben és jó bundás csizmában vártam, hogy az az átkozott bátyám kinyissa a kaput. Már olyan régen láttam, hogy a gödröcskékre sem emlékszem. Ekkor kinyílt a hatalmas ajtó. 
- Húgi! Hogy mennyire hiányoltalak! -   ugrott bele nyakamba és erősen magához ölelt. Nekem is nagyon hiányzott, hiszen eddig sosem töltöttünk el külön ennyi időt.
- Jajj Harold! - borultam nyakába. Percekig öleltük egymást  a fagyban, majd végre beléptünk a meleg, jól fűtött lakásba.
- Akkor bemutatlak a srácoknak. - kacsintott rám.
Izgultam mennyire lehetnek rám kíváncsiak a fiúk. Hazz megfogta a vállamat és úgy tessékelt be a nappaliba. Négy fiú kapta fel rám a tekintetét. Csodálatosak voltak. Egyetlen szőke fiú volt, a többi mind barna hajjal rendelkezett.
- Szia! - köszöntek fel teljesen egyszerre, majd hangosan nevettek.
- Sziasztok! - intettem fel kellemetlenül kezemmel.
- Ő a húgom. Patrice! - mutatott be végül Harry.
A fiúk szeme felcsillant és azonnal felpattantak a játékkonzolok mögül. 
- Liam vagyok! - nyújtotta felém a kezét az egyik barna fiú.
- Én pedig Louis, de hívj csak Superman-nek. - vigyorgott képembe egy másik barna srác, aki rögtön bátyám vállába boxolt a Superman kifejezés után.
- Én Zayn vagyok! - nyújtott puszilt arcon egy igazán különleges fiú, barna haj, mogyoró barna szemek és csodálatos bőr szín. Tetszett, hogy kissé mediterrán.
- Az én nevem pedig Niall Horan. - lépett be elém a szőke hajú, csodás kék szemű fiú.
- Én pedig Patrice. - intettem újra.
A fiúk édes vigyorral nyugtázták, hogy talán nem vagyok nekik teljesen unszimpatikus.
- Nos kérsz egy bögre teát? - biccentett felém Louis.
- Igen. Szeretek teázni. - bólogattam hevesen.
Harold keze akadályozott meg a nagy tea délutánban.
- Van egy szabály! - arca komoly volt. Túl komoly.
- Na és mégis mi az főnök asszony? - húzta fel szemöldökét Lou. Halkan nevettem, ahogy Harry-ből viccet csinált.
- A szabály az, hogy senki sem érhet a húgomhoz. Nincsen semmi féle nyomulás felé, még a végén megrontjátok! 
- Drága bátyus. - öleltem át, majd újra Louis mellé léptem vissza. - Ami romlott nem lehet még jobban elcseszni! - kacsintottam rá. Arcán fintor jelent meg. Kimutatta neki, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy bemutatott 4 mellesleg irtó helyes srácnak.
- Én is jövök teázni! - pattant mellénk a csodás kék szemű.
- De te nem is iszol teát! - húzta fel egyik szemöldökét Harold.
- Mától iszok! - vakarta meg fejét.

 *Visszaemlékezés vége*

A könny végig siklott arcomon. Közben mosoly húzódott ajkamra. A kis hülye miattam teát ivott...pedig nem is szerette.
Visszavittem a kávéscsészét a pultra, majd a mosdóba igyekeztem.


*Eközben Harry*

Felébredtem. Karommal  a kanapén nyújtózkodtam keresve húgomat. Nem éreztem bőrét és túl nagy csend volt .Szememet gyorsan felnyitottam és felültem. Nincs itt a nappaliban. Felkeltem és magamra vettem alsónadrágomat.
- Patrice? Merre vagy? - kiabáltam be minden fele. Hát nincsen itthon állapítottam meg. Lehet dolgozni ment.
Kisétáltam a konyhába és felnyitottam a hűtőt.
-  Puding, yoghurt, tej....van valami normális?? - jegyeztem meg hangosan. Végül kivettem a narancslevet és kitöltöttem egy pohárkába. Fordultam egyet és neki dőltem a konyhapultnak. Pár pislogás után egy papírt vettem észre a folyosó kis szekrényén. A díjunk mellett pihent. Odasétáltam. "Harry". Olvastam fel Pat írását. A gyönyörűen kunkorított betűk elárulták, hogy ezt bizonyára Ő írta. Feltéptem a papírt.
"Ne haragudj rám" - állt a levél tetején. Torkomban gombóc alakult ki és még a levegőmet is bent tartottam, ahogy olvastam a levelet.

"Drága Harry...nagyon szépen kérlek ne haragudj rám! Én egy szemét kis dög voltam, hol veled, hol a saját barátommal szórakoztattam saját magamat. Emlékszem, azt mondtad, ameddig én itt vagyok addig te nem tudsz másra vágyni. Hát most menni fog neked is! Elutaztam Párizsban. Nagyon fáj, hogy itt hagylak, hogy többé nem foglak talán átölelni. De ne feledd mit beszéltünk meg még anno, amikor az az idióta Arnold elhagyott engem. Ha nem emlékeznél..megbeszéltük, hogy akármi is lesz TE és ÉN mindig együtt maradunk ÖRÖKRE! Mert te akarsz lenni A férfi az életemben. Naívak voltunk..tudod az Örökké és a Soha nem mindig a tökéletes ígéret. Fáj, hogy reggel nem köszönhettem el rendesen és nem ölelhettelek át jó szorosan, de ha felkeltelek sosem tudlak elhagyni. Most pedig Harold Edward Styles elbúcsúzom tőled egy időre. Talán visszajövök, talán nem. De egyszer megkereslek ebben biztos vagyok...mert Szeretlek..és tudod...tudod..ez az az ok, ami miatt le kellett most lépnem. Sajnálom. Nekem örökre te leszel az a srác, aki bekopogott az ajtómon és azt, mondta "az egyetlened". Te leszel a fiú aki megmutatta, hogy igenis lehet szeretni egy olyat akit amúgy tilos megérintened. Nem ragozom tovább. 
Viszlát Harold..Szerettelek..
A te angyalod....: Patrice "

Szemeim könnyekkel teltek meg. A papír egyre homályosabb lent a fátyol miatt, ami szememet körül ölelte. A papír is vízzel áztatott volt. A tinta néhol megkopott a cseppektől. Elbasztam. Nem egy nőt vesztettem most el, akit csak úgy dugogattam, hanem a saját húgomat. A saját egyetlen ikertestvéremet...és kitudja, mikor lesz újra mellettem.
- Miért kellett nekem kibaszottul nála aludnom azon a kurva estén? - kiáltottam fel. Lábammal a szekrénybe rúgtam. - Miért voltam ekkora hülye, hogy megcsókoltam? Nem elég, hogy én elvesztettem de Niall...Niall, Patrice nélkül idegbajos lesz. - hangosan gondolkoztam.

*Eközben Niall*

Fütyörészve keltem ki ágyamból. Patrice később jön csak haza és megígértem neki, hogy palacsinta lesz a reggeli. Leszaladtam a lépcsőn és készítettem magamnak egy Pat fajta teát. Ez volt az egyetlen tea, amit megtudtam inni valaha is. Kikészítettem a hozzávalókat a finom reggelihez. Átsétáltam a szobán,egy boríték feküdt a bejárató ajtóval szemben. Felszedtem és mivel ez nem az én lakásom, hanem barátnőmé, felraktam a komódra. Ekkor megpillantottam rajta a nevemet "Niall" . Patrice gyöngyírása volt az. Krákogtam egyet mielőtt feltéptem volna a borítékot.

"Szerelmem..Én a világ legnagyobb ostobaságát tettem meg veled. Átvertelek. Megcsaltalak. Fájdalmat okoztam. És most a másik bűn amit elkövetek, hogy elszökök. De egyet mondhatok..igazán szerettelek. Tudod mibe szerettem bele Manócska? Azokba a gyönyörűen csillogó kék szemeidbe. Beléd voltam először igazán szerelmes, de én egy hatalmas idióta vagyok. Ezt már jó párszor bizonyítottam is! Hiányozni fog a nevetésed drágám. Az ölelésed. A csókod. A szereteted. Hiányozni fogsz TE! Elmegyek. Párizsban leszek egy ideig. Hogy meddig még fogalmam sincsen. Szeretlek. Félek, hogy emiatt most eltűnik a csodálatos csillogás a szemeidben és nem lesz többé meg a vakító mosolyod, de kérlek, ne egy ilyen hülye liba miatt veszítsd el ezeket, mint én. Játszadoztam. Szerettem. Megakartam kóstolni a palacsintádat, még utoljára...de itt tartottál volna, hiszen te vagy a mindenem. Neked adok most valamit drága! Ez pedig nem más, mint a szívem. Legyen a tiéd. Tartsd meg emlékbe. Magamban jelenleg egy dolog van amit szeretek és az te vagy! Lehet mire vissza jövök, te házas ember leszel, gyerekekkel a kertben. Remélem bemutatsz nekik, hogy én is részese voltam a kis életedben. 
Szeretlek szerelmem. Te vagy a mindenem és most....most elbúcsúzom. 
Niall James Horan..sok sikert kívánok az életben, egy gyönyörű nővel melletted! 
Csókol: Patrice"

Könnyek ezrei csordultak le arcomon és az amúgy is vizes papírra cseppentek.
- Nem hagyhat el csak így! Nem teheti ezt velem. Én nem haragszok rá! Én szeretem! A picsába is. - térdem megrogyott és a padlón csücsültem. Kezemben a levéllel. Többször is végig olvastam a sorokat.
-A csodás szemeim és a mosolyom? Én csodás? Nélküle egy senki vagyok! Az a csillogás azóta van a szemembe, mióta Harry első nap bemutatta, mióta félénken betipegett a nappalinkba és egyben az életünkbe is. Azóta van rajtam a mosoly és a csillogás, de nélküle ezek a dolgot elvesznek belőlem.

A kapucsengésére lettem figyelmes. Nehezen felkeltem, arcomat kissé megtöröltem és kitártam az ajtót. Harry volt, könnyes volt az arca és piros.
- Bejöhetek egyáltalán? - kérdezte hüppögve.
- Persze! - nyitottam ki az ajtót szélesebbre.
Ledobta kabátját és a cipőit is ledobta.
- Az egész az én hibám Niall. Ne haragudj rám! Én nem akartam, hogy elveszítsd miattam. - krokodil könnyek csurogtak végig arcán.
- Nem Harold! Te elvesztetted a húgodat! Neked Ő volt a Nő, a Lány az életedben. Ő  volt a mindened és mindez nem történt volna meg, ha én nem akarom annyira randira hívni. - a hajamba téptem és még mindig sírtam.
- Nem hagyhatjuk, hogy elhagyja a bátyát és a pasiját! Nem! Menjünk utána!! Kapd fel a dzsekid Horan! - kiáltott rám és megtörölte orrát. Jó ötletnek tűnt amit mond és bebújtam a kabátomba. Kit érdekel, hogy egy laza melegítő van rajtam..senkit a lényeg, hogy lássam a szerelmemet és újra a kezembe tarthassam.
Kirohantunk Hazza autójához. Gyorsan hajtottunk. Átmentünk az összes piroson, megszabtuk az összes jelző táblát.
Megérkezve kipattantunk és bezárta Harold az autót.
- Most merre? - kérdeztem aggódva. Arcomat még mindig könnyek mardosták.
- Fogalmam sincs. Információs pult? - kérdezte, ezzel megadva a választ.
Ekkor kiszállt egy taxi sofőr és utánunk szólt.
- Hey! Ti ketten? Egy hölgyet keresnek? Barna göndör hajjal és zöldes-barna szemekkel? Hasonlított egy kicsit talán önre- mutatott rá Harry-re a sofőr.
- Igen. Pontosan Őt. - kiáltottam fel.
- Párizsi vonatra szált fel. Még van pontosan 10 perc. Igyekezzenek nagyon! Nem láttam még ennyire megtörve egy nőt. Önök fontosak neki mindketten! Siessenek! - a férfi mosolya biztató volt.
Rohantunk!
- Jó napot hölgyem egy jegyet kérek a most induló párizsi gépre! - hadarta Harry nagyon gyorsan.
- Nincsen jegy. Jöjjön vissza holnap. - mondta a nő olyan unalmas képpel...rácsaptam a pultra. Ez nem lehet igaz.
Harold megtörölte az arcát és elővette a gödrös csajozós mosolyát.
- Hölgyem! Tudja kivel van dolga? Én vagyok Harry Styles! - mosolya majdnem őszinte volt. A nőnek viszont a szava elállt. - Ő pedig Niall Horan. Szóval még mindig nincsen talonban két jegye a gépre? - hangja nyugodtnak tűnt..de cseppet sem volt az a doboló lábával és ujjaival.
- Megnézem mit tehetek egy pillanat! - vigyorgott vissza és eltűnt hátra.

- Sosem éltem vissza a hírnevemmel, de ez most fontos! - nézett rám Hazz. Karjával  gyengéden magához ölelt. Én is öleltem egy darabig. Egymás vállán sírtunk. Ez baromi jól nézhetett ki más emberek szemével.

- Khm. Uraim. - lépett ki újra a nő. - Találtam számukra két jegyet!
Öröm lepett el mindkettőnket!
- Ez fantasztikus! - ujjongott Harry.
- De csak a nászutas osztályon! - nyögte ki a csaj.
- Jó az nekünk. - vigyorgott rám Harry. Nekem annyira mindegy milyen helyre, csak jegy legyen PÁRIZSBA!
Megkaptuk a jegyeket. Átvilágítottak minket és sprinteltünk, hogy elérjük a már majdnem felszálló gépet.
Szaladtunk a lépcsőn, ami már majdnem becsukta az ajtót.
Bent vagyunk. El sem hiszem! A legjobb, hogy valahol ezen a gépen van Patrice is.
Helyet foglaltunk a csupa bordó, rózsás helyen.
- Pezsgőt az uraknak? - lépett be mellénk egy pincér.
- Nem kell köszönjük! - bólintott Harold.
- Maguk összeházasodnak? - kérdezte meg.
- Nem mi nem! Mi csak..szóval ez egy hosszú történet. - gügyögte Hazz.
- Akkor éljen az ifjú pár. - kiáltott fel a mostmár elég idegesítő fickó.
Harry-ből egy fájó röhögés tört fel és én is megengedtem magamnak egy mosolyt.
Nem elég, hogy a barátnőm lelépett, jelenleg a járaton, mindenki a mi nemlétező meleg esküvőnkről beszél. Ez egyre kellemesebb.
- Jól van akkor. Legalább egyedül már nem maradunk, hiszen most házasodunk össze drágám! - Harry vicce kicsit megnyugtatott, így már nagyobbat nevettem.

Az út hosszabbnak tűnt mint amilyen valójában volt. Főleg, hogy az "esküvőnk" volt a téma az összes pincérrel és nászutassal. De megérkeztünk.
Hamar pattantunk fel.
- Nézd már, hogy rohannak. Mennyire szeretik egymást azzal a sráccal. - szólalt meg egy idősebb hölgy.
- A húgát szeretem. Őt fogom elvenni itt! - fordultam feléjük és végre megmagyaráztam a dolgot.
Az út közben eldöntöttem, hogy elveszem. Nem akarom elveszíteni.
- Ezt akartam javasolni én is. Állj a sarkadra Niall és kérd meg a kezét! - mosolygott rám Harold.
Kerestük Patrice-t.



A következő rész 5 megjegyzéstől következik és ha kíváncsiak vagytok a meglepetésre szerezzetek pár feliratkozót ;) Pez