2. fejezet~

*Harry szemszöge*
Korábban ébredtem, mint Patrice. Nyugodtan feküdt a vállamon, és lábai még mindig körülöleltek. Pontosan olyan volt, mint kislánykorában. Csak most, jóval nagyobb volt, tökéletes alakkal, formás fenékkel és csodálatos domborulattokkal. De miket is gondolok már megint. Hiszen Ő a saját húgom. Mondjuk nem is érzek többet iránta, mint testvéri szeretetet. De akkor is. Ez ijesztő. Már lassan fél órája bámultam, ahogy Patrice mellkasa fel-le járkál, ahogyan a levegőt veszi. Egyszer csak csodálatos zöldes-barna szemeire lettem figyelmes. Ahogy felnézett rám, haja megcsiklandozta a vállamat és mosolyra húztam a számat.

*Patrice szemszöge*
Kellemesen ébredtem. Jó volt tudni, hogy bátyám itt alszik mellettem. Csak olyan jó érzés volt. Felnéztem az arcára, ami engem fürkészett és egy mosoly szaladt a szájára.
-  Jó reggelt hugocska. - simította meg az arcomat.
Hatalmasat ásítottam, majd végig simítottam kidolgozott felsőtestén.
- Szép jó reggelt. - mondtam én is vigyorogva.
Harry most olyan más volt, mint két évvel ezelőtt. Azt hiszem az kicsi bátyusom felnőtt! Mondjuk valljuk be én sem vagyok már az a törékeny kis lányka aki voltam.
- Miért bámulsz? - csentintett fel szemem előtt Harold.
Bámultam...Szentséges Ég én bámultam.
- Nem bámultalak .- mondtam elég meggyőzően.
Nevetésétől felcsendült az egész szoba, majd kopogást hallottunk meg. Az ajtó kinyílt és Louis állt velünk szembe.
- Harry te mit keresel itt? - szegezte bátyám felé a kérdést a legjobb barátja.
- Itt aludtam. - mondta úgy, mintha teljesen természetes lenne, hogy 18 évesen egy ágyba alszik két testvér.
- Oh. Értem.
Láttam Lou-n, hogy zavarba jött...
- Akkor én most megyek is! - mosolygott ránk majd becsukta az ajtót.
Nem tudtam, mi futhatott át Tomlinson agyán, de biztos vagyok benne, hogy többet gondolt bele mint ami valójában történt.

*Louis szemszöge*

Szépen kisétáltam Patrice szobájából. Eléggé furcsa volt látni, ahogy Harry félmeztelen testén a saját húga fekszik. Belegondolva a dologba mindig is közel álltak egymáshoz, de még nem láttuk őket együtt aludni.
Lesétáltam a konyhába ahol a többiek javában falatozták a reggelijüket.
- Hé Lou! Harold és Patrice mikor csatlakoznak? - kérdezte Liam, aki éppen a hűtőbe matatott.
- Nem tudom. Lassan csak lejönnek. - vállat rántva válaszoltam.
- Tényleg hol vannak? - kérdezte hunyorogva Zayn, aki Perrie-t etette.
- Pat szobájába. Együtt aludtak! - szaladt ki számon.
Lehet jobb lett volna ha csendben maradok, ugyanis a konyha két másodpercen belül kiürült és mindenki a szoba felé szaladt. Jó, hát ilyet sem tapasztaltak még. Mondjuk én sem.

*Patrice szemszöge*

- Le kéne mennünk! Éhes vagyok! - motyogtam halkan, közben hajam végével szórakoztam és felültem az ágyon.
Hirtelen egy hatalmas párnát véltem felfedezni az arcomba. Párna csata? Korán reggel. Velem? Ez nem tudja mit vállal. Agyamban milliónyi trükk futott össze, hogyan is tudnám megkeseríteni Hazzát. Végül meg született a tökéletes terv.
Felé fordultam jobb kezemmel pedig elnyúltam egy másik párnáért és én is fejbe csaptam. Aztán, kicsit oldalba löktem és azonnal leesett az ágyról. Felnevettem. De amikor meghallottam, hogy felszisszen iszonyatosan megijedtem és mellé ugrottam az ágyról.
- Istenem. Jól vagy? - kérdeztem meg aggódva.
Csak fogta a fejét, amit bevert a komódomba.
- Patrice néha gondolkozz mielőtt cselekszel! - kiabált velem a belsőm.
- Minden rendben van. - mondta halkan és kezét a derekamra fektette, majd mellé gördített.
Arca közel volt az enyémhez. Vészesen közel. Éreztem a meleg leheletét az arcomon, a nyakamon és szinte átjárt az a melegség. Zöld szemét az enyémbe fúrta én pedig csak pislogtam és pislogtam, míg végül ajkait az enyémeken éreztem. Csókja égetett, majd eltoltam magamtól és felpattantam mellőle.
Arca meglepett volt akárcsak az enyém.
- Most menj ki! - szuszogtam.
Feltápászkodott. Mellkasa fel-le járt az izgalomtól, majd megfogta a fájó fejét.
- Sajnálom. Ne haragudj. - mondta mikor végre felállt és megállt egy helyben.
- Mondom menjél ki! - kiáltottam rá.
Átpattant az ágyamon és kiviharzott a szobából, hangos ajtó csapással jelezte már nincsen odabent.
Ez nem lehet igaz. A saját bátyámmal csókolóztam. Ez undorító. Nem rá haragszok, inkább magamra. Hiszen én élveztem, ezt a csókot.
Számat fogdostam, még mindig bizsergett és forrt Harry csókjától.
Ajtóm kitárult én pedig megfordultam. Szememet a könny mardosta, amit nem akartam kiengedni. Majd megláttam az egész lakást a szobámban.
- Harry komolyan itt aludt? - tették fel a kérdést szinte teljesen egyszerre.
Nagyot nyeltem. Könnyeimet visszatartottam és az érzéseimet egy kis székhez láncoltam, hogy ne most uralkodjanak felettem.
- Igen, mint régen!
Vagyis csak majdnem úgy mint régen. - mormogott a kis istennőm, aki éppen duzzogott, hogy miért nem hagytam, hogy a saját bátyám tovább csókoljon. Ez az együtt alvás annyira más volt. Nem tudom miért. De más volt.
- Most merre van Harold? - kíváncsian nézett rám Zayn, majd amikor a szobája felé bicentettem, szinte mindenki távozott. SZINTE. Ugyanis Niall bent maradt. Becsukta az ajtót és rám nézett, amolyan mindent tudok fejjel. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem tud!
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- Semmi különös. - hazudtam. Honnan veszi, hogy bármi is történt volna.
- Látom! Teljesen szét vagy zuhanva, az arcod tiszta nyúzott mint aki frissen van baszva. Nem úgy értem, hogy Hazzal lefeküdtetek! De valami történt. Láttam, ahogy beszélsz, amikor megkérdezték valóban itt aludt-e. Keserű volt a hangod. - mondta lassan és halkan. Ennyire látszott? Vajon a többiek is észre vették?
- Hahó. Patrice mukkanj már meg az Isten Szerelmére. - jött oda felém.
Leültetett az ágyra és csak bámultam magam elé. A könny amelyet eddig tartogattam, most lesiklott az arcomon. Niall letörölte, azt és nyugtatni kezdett.
- Nem lesz itt semmi baj! - motyogta miközben a fejemet a vállára fektette. Áztattam a szürke trikóját.
- A baj már megtörtént. - mormogtam, szinte csak leheltem a szavakat.
Rám nézett, gyönyörű kék szemei, most sajnálatot és segíteni akarást tükröztek.
- Mondd el! Hidd el, sokkal jobb lesz, ha megosztod valakivel.  - mosolygott rám.
Nem tudom, hogy biztató mosolya, kék szeme vagy a szőke kusza Most Keltem Fel haj, miatt de megeredt a nyelvem.
- Csókolóztam a saját bátyámmal. Érted? A bátyámmal. Undorító volt, mégis valahogy életem legjobb csókjának érzem. Lenyűgöző volt. Fájdalmas mégis szenvedélyes volt. - törtem ki. Felpattantam és össze-vissza hadonásztam. A szöszi keze elkapta az enyémet és megállította a mutogatásomat.
- Semmi baj. - mondta még mindig. - Nyugodj meg.
- Érted? Csókolóztam vele. A bátyámmal és édes volt, tüzes, forró mégis annyira szép! Annyira bámulatos. - motyogtam még mindig.
- Jól van. Ülj le és vegyél egy mély levegőt. - húzott oda maga mellé én pedig szabályosan huppantam. - Ez csak egy csók volt, igaz a saját testvéreddel. De ez akárkivel előfordulhat véletlenül is! Nem jelentett semmit. Vagy mégis? - nézett rám újra.
Jelentett volna valamit? Nem tudom. Nem tudok gondolkozni. De maga a tudat, hogy a saját bátyámra máshogy nézek, megrémisztett. Nem válaszoltam csak bámultam Niall-t.
Harry megjelent az ajtóban és a szösziről egyenesen rábámultam. Ő engem nézett egyenletesen, én pedig őt. Le sem kaptam róla a tekintetem.
- Patrice.! Még visszajövök, ha bármi is nyomja a lelkedet, elmondhatod. - köszönt el Niall és puszit nyomott a homlokomra.
Csak bámultam, ahogy Göndörke frusztráltan betipeg mellém. Nem ül le. Csak áll és bámuljuk egymást.
- Patrice én....- kezdett bele, de nem akartam, hogy befejezze, csak közbe szóltam.
- Felejtsük el...beverted a fejedet és nem tudtad, mit csinálsz! Csak egy testvéri szájra puszi volt. - ahogy ez elhagyta a számat, kirázott a hideg és ürességet éreztem legbelül. Fájt. Fájt, hogy azt a gyönyörű csókot testvéri szájra puszinak neveztem. Hiszen nem az volt. Szenvedélyesebb volt és tüzesebb, mint a többi csókom.
- Rendben. - sóhaja fájó volt, és lehuppant mellém. Kezét rácsúsztatta az enyémre, és újra erőt éreztem magamban. Megszorítottam hideg, mégis izzadt tenyerét és rám nézett. Most én voltam a hülye. Közelebb és közelebb hajoltam és ajkaink újra egymásra találnak. Már nem volt furcsa, sőt mi több teljesen természetesnek tűnt. Nyelve lassan utat tört és az én nyelvemet simogatta. Közben sírtam és az Ő arcán is lefolyt egyetlen könnycsepp. Ahogy a csatánknak vége lett, csak bámultuk egymást.
- Ez már nem volt testvéri szájra puszi.- mondta félve, csillogó szemekkel, izgatottan.